Keresés:     2013 május 22. szerda
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14













OSB Döntő - Közel jártunk az aranyhoz
A kecskeméti Országos Serdülő Bajnokság Döntőjének, óriási fordulatokat és izgalmakat hozó záró mérkőzésén, fiataljaink 14 pontos hátrányban sem adták fel és visszajöttek a mérkőzésbe. A végjátékban egyenlíteni még igen, de fordítani azonban már nem sikerült a Vasas Akadémia ellen, így - a juniorok ezüstje és a kadettek aranyérme után - egy újabb értékes ezüstéremmel gazdagították Akadémiánk szép gyűjteményét. Gratulálunk a remek teljesítményhez!

Vasas Akadémia – Soproni Darazsak Akadémia 59-57 (12-15, 14-4, 20-15, 13-23)

Pontszerzőink: Czukor D. 17, Bella B. 10, Szeli D. 8, Bellér A. 6/3, Szeli K. 5, Fekete B. 4, Gergácz N. 4, Varga K. 2, Czirják A. 1



KERETET HIRDETTÜNK

Fegyverneky Zsófia 2016-ig hosszabbított!

Az évad végén, hagyományainknak megfelelően ankétra invitáltuk szurkolóinkat, ahol értékeltük a mögöttünk álló szezont, és kihirdettük csapatunk 2013/14-es keretét.




Éves program 2012/13

Az alábbi linkről letölthető csapatunk éves programja, a magyar és a nemzetközi szövetség által megjelölt tervezett rájátszásbeli időpontokkal, tornákkal.

Hivatalos és tervezett játéknapok, 2012/13

Árak 2012/2013

Szeptember 3-tól kezdjük meg Pártoló Kártyáink árusítását.
MKB ARÉNA Rendezvények

A felújított MKB ARÉNA-ban hétről hétre érdekes rendezvények várják az érdeklődőket.


Hányadik helyen zárjuk a Szlovák-Magyar FINAL4 küzdelmeit?

 1.
 2.
 3.
 4.





Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző, ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.
hírlevélkávézónézz körültesztlevélletöltésaréna

Amber Holt nem került be a Tulsa keretébe

A hétvégén pályára léptek a Sopron új légiósai

Fiatalok és orosz edző a Szpartak Moszkvánál

Gáll Tamás irányítja az Universiade válogatottat

Az ELTE-BEAC nyerte a Hepp Kupát

Iványi Dalma szerződést hosszabbított a PINKK Pécsi 424 csapatával


További hírek




További videók >>