Keresés:     2017 május 29. hétfő
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14













Mindenki zöld-sárgába!


Töltsük meg az arénánkat április 28-án, pénteken, amikor a bajnoki döntő második felvonására kerül sor, ezúttal Sopronban.

Euroliga teljesítménnyel rukkolt elő csapatunk a bajnoki döntő első mérkőzésén Szekszárdon, ahol minden körülményen felülkerekedve, 16 pontos győzelmet arattunk. Elvettük ezzel a Szekszárd pályaelőnyét, és pénteken azon leszünk, hogy tovább növekedjen a távolság.



Nem lesz könnyű dolgunk a szekszárdiakkal szemben, ahol a kisebb szlovén válogatott mellett egy amerikai légiós, és több tehetséges magyar, közte két felnőtt és két utánpótlás válogatott áll Zeljko Dokic rendelkezésére. Fanatikus szurkolótáborral rendelkeznek, akik minden bizonnyal Sopronban is kedvenceik mögé állnak. Itt hívjuk fel a KSC szurkolóinak figyelmét, hogy a csarnokba számukra elkülönített bejáraton léphetnek be, és a kispaduk mögötti teljes szektort a rendelkezésükre bocsájtjuk, külön büfével, és az arénán kívül mobil WC-ket biztosítunk, a biztonságot helyezve mindenek fölé. Klubunk szeretné megelőzni és elkerülni azt, hogy a feszültség tovább növekedjen.

Csapatunk tudása, felkészültsége, és klubunk nemzetközi színtéren szerzett, mással nem pótolható két és fél évtizedes tapasztalata azonban a mi javunkra billentheti a mérleg nyelvét. A felfokozott döntős hangulatban azonban minden soproni torokra is szükség lesz.

Shenise-t kivették kedden a játékból, és továbbra is várjuk az adminisztratív döntést a pénteki szerepeltetését illetően, de egy valami biztos: szurkolóinkat nem lehet távol tartani a döntőtől! Nagy az érdeklődés a pénteki találkozó iránt, ezért kérjük szurkolóinkat, hogy ne az utolsó pillanatokban jöjjenek ki az Arénába. Már csak azért is érdemes időben érkezni, mivel több kísérő programmal is készülünk!

17.15-től utánpótlás bemutatót láthatunk két kengurus csapatunk részvételével. Az est főszereplőinek bemelegítése közben a már megszokott érdekességeket, összefoglalókat, képes anyagokat láthatják a kijelzőinken.

A negyedek között az STC Cheerleaders pompom lányai szórakoztatják majd a kilátogatókat, a szünetben pedig a kvíz-játék, és a tombola mellett utánpótlás bemutató és egy sorsolás is lesz. Utóbbin egy értékes női arany karórát - mely egyben a 10 évvel ezelőtti, 2007-es bajnoki cím egyik értékes relikviája - nyerhet egyik hölgy szurkolónk, ha a mérkőzés előtt kitölti a bejáratoknál elhelyezett adatlapot!

A gyerekek között idén is meghirdetjük a tavaly már nagy sikert aratott arcfestő-szurkoló vetélkedőt. Azok között, akik zöld-sárga arcfestéssel, hajfestéssel, zászlóval, szurkolói táblával, rajzzal, felirattal, egyéb színes ötlettel készülnek a mérkőzésre, és készítenek róluk egy fotót, háttérben a pályával, majd azt beküldik számunkra a media@wb-sopron.com email címre, versenyt tartunk, és a legjobbakat díjazzuk. A fődíj egy 10 ezer forintos DORKO vásárlási utalvány!

Mivel már a hétfői, szekszárdi találkozó iránt is többen érdeklődtek, a vendégeinkkel egyeztetve, a mérkőzés szünetében, és azt követően már meg lehet váltani a jegyeket a döntő harmadik, szekszárdi felvonására. Riválisunk az érvényben lévő szabályoknak megfelelően, a csarnokuk befogadóképességének 15%-át, szám szerint 120 jegyet biztosít szurkolóinknak. A találkozóra nagybuszt is indítunk, kedvezményes 4000 forint/fő áron, melyre szintén pénteken, a jegy-árusító pultnál lehet majd feliratkozni.

Bízunk benne, hogy a pénteki mérkőzés csak a kosárlabdáról fog szólni! Legyen ez a nap szeretett sportágunk, a kosárlabda nagybetűs, közös ünnepe!

Hajrá kosárlabda! Hajrá Sopron!


- 2017-04-27




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Pénzügyi beszámoló
A mai napon ülésezett klubunkat üzemeltető Raabersport Kft
05/24 17:53
    Július 4-én sorsolnak
A múlt héten Münchenben üléseztek a FIBA Női Euroligának a vezetői, illetve a sorozat résztvevőinek képviselői
05/18 15:20
    Clarissa kihagyja a WNBA szezont
Brazil olimpikonunk, Clarissa Dos Santos, még a Bourges csapatánál, a szezon utolsó harmadában összeszedett egy lábsérülést, mely miatt a San Antonio orvosi stábjának év eleji vizsgálatán nem ment át
05/17 14:51
    Köszönjük Sopron!
A bajnoki döntő mindegyik mérkőzésén megtelt a Novomatic Aréna
05/10 22:22
    Csapathirdetés
Spanyol útra lépünk A szezon lezárását és értékelését követően ügyvezető igazgatónk felfedte kártyáit
05/08 14:31
    Tivadar bácsi, nyugodjék békében!
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a mai napon eltávozott közülünk legrégebbi szponzorunk, a CsonkaGlas Kft
05/06 16:11
    Rendhagyó értékelés
Ügyvezető Igazgatónk hagyományt bont
05/05 12:31
    11. alkalommal lettünk BAJNOKOK!
Remek játékkal, 26 pontos győzelmet arattunk a Szekszárd ellen a bajnoki döntő negyedik mérkőzésén, 11
05/04 19:20
    Mindenkire számítunk!
Hétfőn szépített a Szekszárd a bajnoki döntőben, így május 4-én, csütörtökön 17 órakor a Novomatic Arénában folytatódik az izgalmas párharc
05/02 15:32
    Drámai küzdelemben szépített a Szekszárd
Hosszabbítások után a szekszárdiak kerültek ki győztesen a drámai küzdelemből
05/01 20:23
    Jön a harmadik!
Hétfő munkaszüneti nap, de nem a női bajnoki döntő résztvevői számára
04/30 20:46
    A hétvégén is lehet jelentkezni a buszra!
Ahogy azt jeleztük, klubunk szervezésében hétfőn 49 fős busz indul Szekszárdra! A helyek szépen telnek, de még lehet jelentkezni a hétvége folyamán is az Aréna portáján, ahogy jegyeket is lehet váltani azoknak, akik magán szervezésben indulnak útra
04/29 10:49
    Megoldottuk a feladatot! 2-0!
Hétvégén is lehet még jelentkezni a hétfői buszra Nem volt egyszerű dolgunk Shenise nélkül a nyolc triplát is elsüllyesztő Szekszárddal szemben, de szurkolóink támogatása mellett megoldottuk a helyzetet! A következő csata hétfőn 19 órakor folytatódik Szekszárdon
04/28 20:27
    5 milliós jutalomban részesültünk
Csütörtökön délután a Városházán köszöntötte csapatunkat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata
04/27 15:56
    Mindenki zöld-sárgába!
Töltsük meg az arénánkat április 28-án, pénteken, amikor a bajnoki döntő második felvonására kerül sor, ezúttal Sopronban
04/27 11:22
    KÖZLEMÉNY
Kedden este remek teljesítménnyel szereztünk előnyt a bajnoki döntő első mérkőzésén
04/26 15:33
    Elvettük a Szekszárd pályaelőnyét!
Bár elvesztettünk egy kulcsembert, de minden mást túléltünk Szekszárdon és remek csapatmunkával magabiztos győzelmet arattunk
04/25 22:31
    Az utca embere a döntőről - Videó
Nézzük, mit várnak a soproniak, ügyvezetőnk, Török Zoltán, illetve Weninger Virág és Dubei Debóra a bajnoki döntőtől!
04/25 12:10
    Készen állunk az aranycsatára
Kedden 20
04/24 22:31
    Adásban: Török Zoltán
Sűrű napja van ügyvezetőnknek
04/24 14:21


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.