Keresés:     2017 szeptember 23. szombat
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14












Mindenkire számítunk!


Hétfőn szépített a Szekszárd a bajnoki döntőben, így május 4-én, csütörtökön 17 órakor a Novomatic Arénában folytatódik az izgalmas párharc. Óriási csatára van kilátás, ezúttal is számítunk szurkolóinkra, akik hatodik emberként álltak mellettünk mind a soproni, mind a legutóbbi, szekszárdi találkozón.

A hétfői 50 perces drámai küzdelem után az lesz talán a legnagyobb kérdés, melyik fél tudja jobban regenerálni magát. Itt előnyt jelenthet az, hogy mi egész évben ebben az erőltetett menetben játszottunk, jobban hozzászokhattunk már ehhez a ritmushoz. Ugyanakkor riválisunk legutóbb is bizonyította, hogy hihetetlen energiákat tud mozgósítani.

Fanatikus szurkolótáboruk most is elkíséri őket városunkba, és minden bizonnyal nagy hangpárbajt vívnak majd szimpatizánsainkkal, akik legutóbb megtöltötték a csarnokot. Itt hívjuk fel a KSC szurkolóinak figyelmét, hogy az arénába ezúttal is elkülönített bejáraton léphetnek be, és a kispaduk mögötti teljes szektort a rendelkezésükre bocsájtjuk, külön büfével, és az arénán kívül mobil WC-ket biztosítunk, a biztonságot helyezve mindenek fölé.

Az érdeklődés az előző soproni mérkőzésnél is nagyobb, így kérünk mindenkit, hogy időben érkezzen a csarnokba. Ezúttal is készülünk utánpótlás bemutatókkal, már 16.20-tól, az est főszereplőinek bemelegítése közben pedig a már megszokott érdekességeket, összefoglalókat, képes anyagokat láthatják a kijelzőinken.

Szurkolóink számíthatnak ezúttal is ajándékokra. A szünetben lesz tombola értékes nyereményekkel, kvíz, és a legutóbbi arcfestős játék díjátadására is sort kerítünk.

A gyerekek között erre a mérkőzésre is meghirdetjük az arcfestő-szurkoló vetélkedőt! Azok között, akik zöld-sárga arcfestéssel, hajfestéssel, zászlóval, szurkolói táblával, rajzzal, felirattal, egyéb kreatív ötlettel készülnek a mérkőzésre, és készítenek róluk egy fotót, háttérben a pályával, majd azt beküldik számunkra a media@wb-sopron.com email címre, versenyt tartunk, és a legjobbakat díjazzuk. Emeljük a tétet is! A fődíj egy 20 ezer forintos DRK (Dorko) vásárlási utalvány!

Varázsoljuk zöld-sárgává az arénát, zúgjon csütörtökön a Hajrá Sopron! Együtt sikerülhet!

Várakozások

Sterbenz László: A hazai mérkőzésen uraltuk a festék területét, ez a hétfői találkozón megfordult. Nem szabad azonban egyes posztokra behatárolni a feladatokat. Mindenkinek fegyelmezetten, a legjobbját kell nyújtania, és mozgósítania az utolsó erőtartalékjait is!

Szabó Noémi: Hősies küzdelemre készülünk a Sopron otthonában. Igazi varázslatos párharccá nőtte ki magát ez a finálé. Felemelő, hogy olyan körülmények között kosárlabdázhatunk, mint amilyen a Soproni Aréna. Várjuk az újabb ünnepi pillanatot, mi már győztesek vagyunk!



Sopron vs. Szekszárd

58 bajnoki mérkőzés, 55 győzelem, 3 vereség
10 Magyar Kupa mérkőzés 10 győzelem, 0 vereség
5017 bajnoki dobott pont, 3494 kapott
Összesen 6123 dobott pont, 4292 kapott
Legtöbb bajnoki pont: Balogh Judit (237)
Legtöbb bajnoki mérkőzés: Eördögh Edit (17)
Legtöbb bajnoki tripla: Balogh Judit, Eördögh Edit (20-20)
6000. pontunk ellenük: Cayla George

Bajnoki Döntő visszatekintő

1989 óta szerepelünk megszakítás nélkül a magyar élvonalban, 18 döntő, 10 arany, 8 ezüst
1992/1993 Első bajnoki döntőnk (MTK ellen 3-0)
Döntős ellenfelek (helyszínek szerint): Budapest, Pécs, Szolnok, Szeged, Győr, Miskolc, Szekszárd
2012/2013-ban az egész bajnoki sorozat során veretlenek maradtunk

Eddig játszották

1. mérkőzés: KSC SZEKSZÁRD - UNIQA SOPRON 45-61 (12-20, 13-16, 8-10, 12-15)
2. mérkőzés: UNIQA SOPRON - KSC SZEKSZÁRD 66-62 (18-19, 18-17, 22-13, 8-13)
3. mérkőzés: KSC SZEKSZÁRD - UNIQA SOPRON 77-73 (23-7, 14-30, 10-12, 13-11, 7-7, 10-6) h.u.



- 2017-05-02




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Pre-season close-up against Italian opponent
We will step on court against Umana Reyer Venezia on Saturday at 6 p
09/21 16:00
    Interview with Jelena Milovanovic
We do not need to introduce our homecoming player, one of the key figures to most of our achievements, Jelena Milovanovic to a lot of our fans, but she stood in front of our cameras, too, recalling some memorable moments of her career and the milestones of our club
09/20 17:46
    UMMC CUP Highlights
Here are the best moments from the UMMC CUP, if somebody didnt watch our games there
09/19 22:23
    Így nyertük meg az UMMC Kupát
Aki lemaradt volna az Orenburg és a Jekatyerinburg elleni győzelmeinkről, annak készítettünk egy kis összefoglalót
09/19 22:23
    We took the cup from the home of Ekaterinburg
Roster also complete with signing Crystal Langhorne We won UMMC Cup in Ekaterinburg playing very well in an exciting game
09/17 18:00
    Elhoztuk a kupát a Jeka otthonából
Crystal Langhorne érkezésével lesz teljes a keretünk Izgalmas mérkőzésen, jó játékkal megnyertük a UMMC Kupát Jekatyerinburgban
09/17 17:43
    We are in the final in Ekaterinburg
In the opening game of the high-ranked four-team UMMC Cup our team faced Russian side Orenburg and beat them in an exciting endgame 57-56, so we will be there in the cup final on Sunday against UMMC EKaterinburg
09/15 15:15
    Döntőt játszhatunk Jekatyerinburgban
A rangos négy csapatos jekatyerinburgi UMMC CUP nyitó mérkőzésén csapatunk az orosz Orenburg együttese ellen lépett pályára, és izgalmas végjátékban 57-56 arányú győzelmet aratott
09/15 15:15
    Test on a high-ranked tournament
Our team headed towards Russia on Thursday morning where we take part in a traditional pre-season tournament - UMMC Cup - organized by basketball giants Ekaterinburg along with other Russian club Orenburg and Swedish side Umea Udominate
09/14 20:56
    Rangos tornán mérettetjük meg magunkat
Csapatunk csütörtök délelőtt útnak indult Oroszország felé, ahol péntektől vasárnapig a Jekatyerinburg hagyományos szezon felvezető tornáján - UMMC CUP - veszünk részt a rendező gigaklub, a szintén orosz Orenburg és a svéd Umea Udominate társaságában
09/14 20:42
    Introducing: Tina Jovanovic
Tina Jovanovic sat down to talk to us this time
09/11 18:30
    Bemutatjuk: Tina Jovanovic
Tina Jovanovics is leült velünk beszélgetni
09/11 18:30
    Győr took revenge
This time our hosts were better in the endgame
09/08 18:40
    Visszavágott a Győr
Ezúttal vendéglátóinknak sikerült jobban a hajrá
09/08 18:40
    We ran off in the fourth quarter
In the closing quarter we scored 29 points and allowed only 8 for Győr in the Memorial Game on Thursday, which is reassuring with all the hard trainings
09/07 19:57
    Az utolsó negyedben léptünk meg
A záró negyedben 29 dobott pont mellett csupán 8-at engedélyeztünk a Győrnek a csütörtöki Emlékmérkőzésen, mely a kemény edzések közepette biztató
09/07 19:43
    Recruitment before the tour to Győr
Our team will continue playing pre-season games in Győr on Thursday (Memorial game, 6 p
09/06 20:19
    Toborozni voltunk a győri túra előtt
Csütörtökön (Emlékmérkőzés, 18 óra, Egyetemi csarnok) és pénteken (zárt kapus) Győrben folytatja felkészülési mérkőzéseinek sorozatát csapatunk
09/06 20:19
    Season tickets go on sale on Monday
The sale of the season tickets for the upcoming season will be launched on Monday, September 11
09/05 13:50
    Hétfőn megkezdjük a bérletek árusítását
Szeptember 11-én, hétfőn indítjuk útra az előttünk álló évadra szóló bérletek árusítását
09/05 13:50


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.