Keresés:     2017 május 29. hétfő
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14













Csapathirdetés


Spanyol útra lépünk

A szezon lezárását és értékelését követően ügyvezető igazgatónk felfedte kártyáit.

"Ahogy azt lassan két évtizede megszokhattuk, klubunk a szezonzárással egy időben keretet hirdet a 2017-18-as szezonra.

Korábbi szokásommal ellentétben a szakmai stábunkban bekövetkezett gyökeres változással kell kezdenem.

Sterbenz László az elmúlt 3 szezonban 6 kupa és bajnoki döntőn dirigálta csapatunkat. Vezetése alatt 5 aranyéremmel gazdagodtunk. Személyében egy olyan vezetőedzőtől köszönünk el, akinek óriási köszönettel tartozik a klub, és akinek a személyes barátságunk okán én magam is hálás vagyok. Az öt arannyal a klub legsikeresebb edzői közé került. Még egy évig érvényes szerződését a klub kezdeményezésére szüntetjük meg. A szezonnyitó mérkőzésünkön, zászlóink felavatásakor szeretnénk méltó körülmények között megköszönni neki mindazt, amit Sopronért tett! Laci arany betűkkel írta be nevét a soproni sport történelem könyvébe.

Kellerné Seres Éva közel egy évtizedig volt segítője aktuális vezetőedzőnknek. Az Aréna vezetőjeként, utánpótlás és képző edzőként stábunk nagyra becsült aktív tagja marad, ám a felnőtt csapat kispadján nem találkozhatunk vele a következő szezonban.

Igor Polenek szerződése lejártával, dr. Lukasz Trzaskoma pedig közös megegyezéssel történt szerződés bontás eredményeként távozik tőlünk. Valamennyiüknek nagy köszönettel tartozunk, hálával gondolunk rájuk.

Helyüket spanyol edzőtrió veszi át a 2017-18, valamint a 2018-19-es szezonokra!

Forrás: www.fiba.com
Roberto Iniguezt talán nem kell bemutatni azoknak a szurkolóknak, akik követik az Euroligát. Roberto Euroliga győztes a Valenciával, valamint kétszer játszott Euroliga döntőt a Fenerbahce és egy alkalommal az Orenburg csapataival. Óriási meglepetésre bajnoki címet szerzett az esélytelennek tartott spanyol Gironával, de van török bajnoki címe és spanyol bajnok volt a Valencia csapatával is. Korábban a spanyol élvonal több csapatában játékosként szerzett magának hírnevet, majd hosszú évekig a Valencia profi férfi csapatának közvetlen utánpótlás játékosaival dolgozott. Segítői a szintén spanyol Carlos Cantero, aki segédedzői és a játékelemző edző pozícióba kerül, valamint Alberto Martinez, aki az erőnlétért és a rehabilitációért lesz felelős.

Az edzői stábtól egyértelműen azt várjuk, hogy a következő két év alatt honosítsák meg azt az iskolát, amely a spanyol kosárlabdát jellemzi, kiemelten foglalkozzanak a nálunk felhalmozott fiatal generáció egyéni képzésével és juttassák csapatunkat újra az európai kosárlabdázás jegyzett csapatai közé.

Klub szinten szeretnénk minél többet tanulni tőlük!

Játékoskeretünk kialakítása során figyelembe vettük azokat a szempontokat, amelyek Klubunk filozófiáját tükrözik.

Forrás: www.fiba.com
Hátvéd poszton továbbra is csapatunkat erősíti kapitányunk, Fegyverneky Zsófia, aki 2020-ig szóló szerződést irt alá, a már magyar állampolgár és 2019-ig szerződtetett Turner Yvonne, valamint a saját nevelésű szintén korábbról szerződéssel bíró és sokat fejlődött Weninger Virág, továbbá a Zalaegerszegen kölcsönben szereplő Böröndy Dominika. Melléjük érkezik a spanyol kosárlabdázás talán jelenlegi legnagyobb ígérete, a 20 esztendős Angela Salvadores, akit 2019-ig szerződtettünk a spanyol Salamanca gárdájától. Salvadores 3 különböző utánpótlás világversenyen volt MVP és egy ízben a FIBA az Év Európai Utánpótlás Játékosának választotta.

Érkeztével nem kevesebb, mint 5 olyan játékos van keretünkben, akik az elmúlt években valamely utánpótlás VB-n vagy EB-n érmet szereztek.

Bedobó pozícióban 3 fiatal játékosunk kap bizonyítási lehetőséget. Az idei évben itt játszó Shenise Johnson és Binta Drammeh helyén immár honi nevelésű státuszban Alexandra Crvendakic, valamint a korábbról szerződéssel rendelkező Dubei Debóra alapjátékos a keretben ezen a poszton, továbbá a 3 évre, 2020-ig szerződtetett saját nevelésű Czukor Dalma személyében további rendkívül tehetséges U20-as játékossal számolunk.

Fotó: Tóth Zsombor
Erőcsatár poszton a távozó Cayla George helyén saját nevelésű játékosunk, az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes szerb válogatott alapembere, Jelena Milovanovic tér haza Sopronba. Jeca idén a Salamanca meghatározó embereként a spanyol bajnokság rájátszásának MVP címét is elnyerte. Az ötödik szezonját kezdi meg hamarosan klubunkkal.

Forrás: www.fiba.com
A távozó Tijana Ajdukovics helyére szerződtetett szerb Tina Jovanovic két poszton is bevethető, aki imponáló szezonokat produkált Magyarországon és hívta fel magára a figyelmet. Biztosak vagyunk benne, hogy jól illeszkedik majd rotációnkba és értékes tagja lesz keretünknek.

Távozik még Laura Aldazabal, ugyanakkor továbbra is számítunk az elmúlt bajnokság utolsó kosarát szerző saját nevelésű játékosunkra, Bakó Patríciára.

Center pozícióban, az idei évben már több mérkőzésen bizonyított Határ Bernadett további 1 éves szerződéssel rendelkezik.

Fotó: Tóth Zsombor
Krnjic Sara nem kevesebb, mint 6 szezon után távozik Sopronból. Helyére a Bourges Basket brazil válogatott centere, Clarissa Dos Santos érkezik. Dos Santos rendkívül erőszakos játékos, akire a csapat védekezésének megszilárdítása szempontjából kulcs szerep hárul majd.

Aki figyelmesen vizsgálja a keret összetételét, annak feltűnhet, hogy csak egy tengerentúli státuszú játékos szerepel a listán. A másik lehetőséget az átigazolási szezon lezárásáig szeretnénk nyitva hagyni, szükség esetén kitölteni.

A csapat augusztus 14-én, Sopronban kezdi meg az alapozó munkát.

Legfontosabb célunk továbbra is a minőségi és eredményes nemzetközi szereplés, valamint fiatal generációnk fejlesztése a magyar bajnokság mérkőzésein és a mindennapi edzésmunkában.

Immár 11-szeres magyar bajnokként izgatottan és motiváltan várjuk a folytatást!" – zárta gondolatait Török Zoltán.

NÉV POSZT MAGASSÁG STÁTUSZ SZÜLETÉSI ÉV

Fegyverneky Zsófia 1-2 178 cm HUN 1984
Turner Yvonne 2-1 178 cm HUN/EUR 1987
Weninger Virág 2 178 cm HUN 1997
Böröndy Dominika 1 168 cm HUN 1997
Angela Salvadores 2-1 178 cm ESP 1997
Alexandra Crvendakic 3-4 186 cm SRB/honi nevelés 1996
Dubei Debóra 3 183 cm HUN 1997
Czukor Dalma 3 183 cm HUN 1999
Jelena Milovanovic 4 189 cm SRB/honi nevelés 1989
Tina Jovanovic 5-4 192 cm SRB 1991
Bakó Patríciára 4 190 cm HUN 1997
Határ Bernadett 5 208 cm HUN 1994
Clarissa Dos Santos 5 185 cm BRA 1988

Vezetőedző: Roberto Iniguez
Másodedző: Carlos Cantero
Erőnléti edző: Alberto Martinez


- 2017-05-08




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Pénzügyi beszámoló
A mai napon ülésezett klubunkat üzemeltető Raabersport Kft
05/24 17:53
    Július 4-én sorsolnak
A múlt héten Münchenben üléseztek a FIBA Női Euroligának a vezetői, illetve a sorozat résztvevőinek képviselői
05/18 15:20
    Clarissa kihagyja a WNBA szezont
Brazil olimpikonunk, Clarissa Dos Santos, még a Bourges csapatánál, a szezon utolsó harmadában összeszedett egy lábsérülést, mely miatt a San Antonio orvosi stábjának év eleji vizsgálatán nem ment át
05/17 14:51
    Köszönjük Sopron!
A bajnoki döntő mindegyik mérkőzésén megtelt a Novomatic Aréna
05/10 22:22
    Csapathirdetés
Spanyol útra lépünk A szezon lezárását és értékelését követően ügyvezető igazgatónk felfedte kártyáit
05/08 14:31
    Tivadar bácsi, nyugodjék békében!
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a mai napon eltávozott közülünk legrégebbi szponzorunk, a CsonkaGlas Kft
05/06 16:11
    Rendhagyó értékelés
Ügyvezető Igazgatónk hagyományt bont
05/05 12:31
    11. alkalommal lettünk BAJNOKOK!
Remek játékkal, 26 pontos győzelmet arattunk a Szekszárd ellen a bajnoki döntő negyedik mérkőzésén, 11
05/04 19:20
    Mindenkire számítunk!
Hétfőn szépített a Szekszárd a bajnoki döntőben, így május 4-én, csütörtökön 17 órakor a Novomatic Arénában folytatódik az izgalmas párharc
05/02 15:32
    Drámai küzdelemben szépített a Szekszárd
Hosszabbítások után a szekszárdiak kerültek ki győztesen a drámai küzdelemből
05/01 20:23
    Jön a harmadik!
Hétfő munkaszüneti nap, de nem a női bajnoki döntő résztvevői számára
04/30 20:46
    A hétvégén is lehet jelentkezni a buszra!
Ahogy azt jeleztük, klubunk szervezésében hétfőn 49 fős busz indul Szekszárdra! A helyek szépen telnek, de még lehet jelentkezni a hétvége folyamán is az Aréna portáján, ahogy jegyeket is lehet váltani azoknak, akik magán szervezésben indulnak útra
04/29 10:49
    Megoldottuk a feladatot! 2-0!
Hétvégén is lehet még jelentkezni a hétfői buszra Nem volt egyszerű dolgunk Shenise nélkül a nyolc triplát is elsüllyesztő Szekszárddal szemben, de szurkolóink támogatása mellett megoldottuk a helyzetet! A következő csata hétfőn 19 órakor folytatódik Szekszárdon
04/28 20:27
    5 milliós jutalomban részesültünk
Csütörtökön délután a Városházán köszöntötte csapatunkat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata
04/27 15:56
    Mindenki zöld-sárgába!
Töltsük meg az arénánkat április 28-án, pénteken, amikor a bajnoki döntő második felvonására kerül sor, ezúttal Sopronban
04/27 11:22
    KÖZLEMÉNY
Kedden este remek teljesítménnyel szereztünk előnyt a bajnoki döntő első mérkőzésén
04/26 15:33
    Elvettük a Szekszárd pályaelőnyét!
Bár elvesztettünk egy kulcsembert, de minden mást túléltünk Szekszárdon és remek csapatmunkával magabiztos győzelmet arattunk
04/25 22:31
    Az utca embere a döntőről - Videó
Nézzük, mit várnak a soproniak, ügyvezetőnk, Török Zoltán, illetve Weninger Virág és Dubei Debóra a bajnoki döntőtől!
04/25 12:10
    Készen állunk az aranycsatára
Kedden 20
04/24 22:31
    Adásban: Török Zoltán
Sűrű napja van ügyvezetőnknek
04/24 14:21


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.