Keresés:     2017 december 14. csütörtök
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14












Vissza a kidolgozott útra


Két vereség után fogadjuk szombaton 18 órakor a PINKK-Pécsi 424 együttesét, melyen reményeink szerint megindulunk felfelé a kisebb hullámvölgyből.

Az első lépéseket már megtettük a Prága elleni találkozó második félidejében, de még az sem volt az igazi. A válogatott szünet hatása úgy tűnik lecsapott a csapatra. Kiestünk a ritmusból, és az utóbbi két mérkőzésen mind támadásban, mind védekezésben elmaradtunk a tudásunktól. Ne gondoljuk azt, hogy a PINKK ellen könnyedén összeszedjük majd magunkat!

Ellenfelünk 4-4 vereséggel és győzelemmel a tabella 6. helyét foglalja el. Nem volt könnyű sorsolásuk, a négy vereséget már az első öt forduló során begyűjtötték. Egyedül a PEAC-ot sikerült legyűrniük. Azóta nem hibáztak a kötelező feladatoknál, sőt legutóbb a Cegléd otthonából távozhattak 60-57-es sikerrel.

Dolgukat megkönnyíti, hogy egy hetük volt ellenünk készülni. Ezzel együtt is természetesen mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, és reményeink szerint javuló játékkal növeljük győzelmeink számát.

Roberto Iniguez így vélekedett az esélyekről a mérkőzés megelőzően:



A találkozóra jegyek a helyszínen válthatók 1200 forintos egységáron. 14 év alatt és 70 év felett a belépés ingyenes!

- 2017-11-30




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Huge Euroleague road win in thriller in Istanbul
At some point in the game we led by as much as twenty points, then Galatasaray bounced back and made it a one-possession game, but the girls held on to the remains of their former lead and got a huge win on the road in Istanbul
12/13 19:40
    Let's make children's Christmas more beautiful!
Our club and academy will join the charity fundraising event Adományozz Sopron!, where the organizers are expecting presents in shoe boxes
12/12 12:42
    Tegyük szebbé a gyermekek Karácsonyát!
Klubunk és Akadémiánk idén is csatlakozik a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Adományozz Sopron! jótékonysági gyűjtéshez, melynek keretében cipősdobozba csomagolva várnak a szervezők ajándékokat
12/12 12:15
    Galatasaray looking to bounce back from home-court defeat
Our Euroleague group phase opponents had mixed feelings after domestic league round
12/11 19:18
    Hazai vereséget javítana ki ellenünk szerdán a Galatasaray
Euroligás csoportellenfeleink számára felemásan alakult a hétvége
12/11 19:11
    Second round starts for us in Istanbul
We are at the second place in our Euroleague group with a 4-3 record
12/11 15:27
    Isztambulban kezdjük a második kört
Hét forduló után 4 győzelemmel és 3 vereséggel a csoport második helyét foglaljuk el az Euroligában
12/11 12:27
    We are hosting U20 European Champoinship next summer!
As a result of the FIBA Europe congress' decision in Munich we got the opportunity to organize and host the U20 Women's European Championship from July 7th to 15th next summer!
12/08 15:03
    U20 EB-t rendezünk a nyáron!
Az Európai Kosárlabda Szövetség (FIBA Europe) müncheni ülésének döntése értelmében mi rendezhetjük az U20-as korosztály női Európa bajnokságát július 7-15
12/07 09:10
    Hurtful loss in Bourges
We lost our game against Bourges in France after leading until the beginning of the last quarter
12/06 22:00
    Álomból rémálom
Hiába vezettünk 14 ponttal a 22
12/06 21:42
    Heading into a classic battle on Wednesday
Another difficult task is waiting for us on French soil on Wednesday evening at 8 pm
12/05 17:00
    Busz szerveződik Prágába!
2018
12/05 13:13
    Klasszikus csatába indulunk szerdán
Szerdán 20 órakor francia földön vár ránk egy újabb nehéz feladat
12/05 12:15
    Bourges getting ready for Euroleague after a league win
This week brought success to all of our Euroleague rivals in their respective domestic leagues, all of them managed to win their game
12/04 15:32
    Győzelemmel hangolt szerdára a Bourges
Euroliga-ellenfeleink számára ismét jól alakult a hétvégi bajnoki forduló, minden riválisunk meg tudta nyerni aktuális mérkőzését
12/04 15:30
    The ice broken against PINKK
We managed to get the win after a close first half against a very committed Pécs team in the domestic championship
12/02 21:08
    Szépen szálltak be fiataljaink
A védekezésünk még mindig nem volt az igazi, de fiataljainkra jó volt ránézni! SOPRON BASKET - PINKK-PÉCSI 424 82-68 (20-16, 24-21,18-14, 20-17) Sopron, 400 néző
12/02 20:21
    Civitas Fidelissima Award 2017!
Sopron city council has made the decision about the recipients of some very prestigious awards today
11/30 23:09
    Getting back on track
We host PINKK Pécsi 424 after two defeats in a row on Saturday at 6 p
11/30 22:38


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.