Keresés:     2019 február 17. vasárnap
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14












Ünnepeljünk együtt a szezonnyitón!


Minden bizonnyal már mindenki izgatottan várja, hogy ismét tétmérkőzésen láthassa a parketten csapatunkat. Vasárnap 18 órakor a Cegléd ellen nekivágunk a szezonnak, mindezt ünnepi keretek között. A belépés díjtalan!

Az álomszerű 2017/18-as szezont követően lesz mit ünnepelni vasárnap, de nem csak a FINAL4 döntőnek és a bajnoki aranyéremnek emléket állító zászlók magasba emelkedése melengetheti meg szívünket.

Jó lesz látni Akadémiánk fiataljait is, a kis darazsakat, akik között ott bújnak meg leendő bajnokaink. 16.20 órától ők veszik birtokba a parkettát, melyet 17 órától átengednek a két felnőtt csapatnak, majd 17.20-tól jönnek a legkisebbek, a 6-11 év közötti korosztály. A bemutatók után ők már a pálya mellől fogják követni példaképeiket, akik látványos fényshow keretében futnak majd ki az újonnan átadott, modern öltözőjükből.

A zászlók felhúzása után kiderül, ki is kapja az Év Játékosa díjat, majd búcsút veszünk egykori játékosunktól, Zsovár Orsolyától.

A köszöntő és a Himnusz elhangzása után egy fontos szerződés aláírására is sort kerítünk a középkörben, majd a játékvezetői hármas sípszavára útnak indul a Cegléd elleni bajnoki, mely a 25. lesz a két klub egymás elleni történelmében. Az eddigieket mind mi nyertük, és joggal bízhatunk abban, hogy vasárnap sem szakad meg a hibátlan sorozat.

A szünetben is érdemes lesz figyelni, hiszen köszöntjük az elmúlt szezon legtöbbet fejlődött fiataljait. Megérdemelnek majd ők is egy nagy tapsot!

A mérkőzést követően pedig várunk mindenkit a D szektorhoz (kanyar), ahol szurkolóinkkal közösen szeretnénk egy fotót készíteni.

Legyünk minél többen, és töltsük meg az Arénát!

A pénteki csapatfotózás után csapat-kapitányunk, Fegyverneky Zsófia állt kameránk elé, aki elmondta, jó hangulatú szezonnyitót vár.




Sopron vs. Cegléd

25 bajnoki, 25 győzelem
2288 dobott, 1327 kapott pont
A 2000. pont szerzője vendégeink ellen: Turner Yvonne


- 2018-09-29




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Top spot clinched in regular season
After a tight first quarter we managed to shake off Csata in a game that brought us the victory to secure first place in the regular season in the league
02/16 20:32
    We might win the regular season on Saturday!
This time we will continue our campaign without a day to rest
02/15 15:20
    Megnyerhetjük az alapszakaszt szombaton!
Ezúttal pihenőnap nélkül folytatjuk szereplésünket
02/15 15:16
    We are through to the play-offs!
After a slow start in the first half we took control in the second and came away with a victory to secure a spot in the best eight of Euroleague! Sopron Basket - Hatay BB 64-52 (11-16, 15-12, 23-14, 15-10) Sopron
02/14 20:33
    A szívünk vitt be minket a rájátszásba!
Egy ideig kerestük önmagunkat, de a szívünk és a küzdőszellemünk átlendített minket, és továbbjutást eredményezett csapatunk számára! Ott vagyunk Európa legjobb nyolc csapata között! Sopron Basket - Hatay BB 64-52 (11-16, 15-12, 23-14, 15-10) Sopron, 1250 néző
02/14 20:08
    We could pull away from Hatay
On Thursday at 6 pm we are hosting Hatay in Novomatic Aréna on Gameday 13 of Euroleague
02/13 12:00
    Lerázhatjuk magunkról a Hatayt
Csütörtökön 18 órától a Hatay együttesét látjuk vendégül a Novomatic Arénában az Euroliga 13
02/13 11:54
    Hatay win based on good first half performance
Our next Euroleague rivals have pulled away from their opponents in the first two quarters
02/11 10:38
    Jó első félidővel nyert a Hatay
Következő Euroligás riválisunk az első két negyedben lépett el hétvégi ellenfelétől
02/11 10:32
    Nice win in the capital
We have gradually pulled away from the hosts and won the game while also giving our key players time to rest
02/09 20:13
    Letudtuk a kötelezőt
Az oroszországi utazást követően ma kevesebb energiát tudtunk mozgósítani, de a kötelező feladat teljesítése nem forgott veszélyben, és hasznos mérkőzést játszottunk a szintén jól teljesítő MTK ellen
02/09 19:54
    Visiting the team at the bottom of the table
Thursday evening our team arrived home from Russia very fatigued, but their reception at the arena by the fans has brought smiles on their faces
02/08 12:15
    A sereghajtóhoz utazunk
Elcsigázottan ért haza csapatunk a távoli Ororszországból csütörtökön este, de mosolyt csalt arcukra szurkolóink fogadtatása a csarnoknál
02/08 12:12
    We did it!
After leading almost through the entire regulation we managed to ruin Dynamo Kursk's unbeaten record on their home court in overtime! Dynamo Kursk - Sopron Basket 83-93 (17-13, 18-22, 18-21, 21-18, 9-19) o
02/06 19:30
    Felfoghatatlan bravúr a Kurszk otthonában!
Nincs már veretlen az Euroligában! Csapatunk fantasztikus teljesítménnyel, hosszabbításban győzte le az eddig hibátlan orosz Kurszk együttesét! Dinamo Kurszk - Sopron Basket 83-93 (17-13, 18-22, 18-21, 21-18, 9-19) h
02/06 18:54
    Honti Kata vendégeskedett a Sopron TV-ben
Másfél évvel ezelőtti visszavonulását követően, nehéz helyzetünkben, a hívó szavunkra rögtön igent mondott klubunk ikonja, Honti Kata, hogy segítse csapatunk munkáját az edzéseken
02/04 18:42
    A csúcskategóriás Kurszkhoz látogatunk
Csupán egyetlen csapat büszkélkedhet 11 forduló után az Euroligában, hogy még nem talált legyőzőre, a Dinamo Kurszk
02/04 18:37
    Visiting top tier Kursk
There is only one team with an unbeaten record in Euroleague after 11 games, and it is Dynamo Kursk
02/04 18:29
    Athlete of the Year Award - We didn't make it into the final round
The list of three athletes, coaches, and teams out of whom the final winners will be chosen on February 14th at the gala held at the National Theater was published on Monday morning
02/04 13:11
    Év Sportolója Díj - Nem jutottunk be a végső körbe
Hétfőn délelőtt hozták nyilvánosságra azon sportolók, edzők, csapatok hármas listáját, akik közül kikerülnek a végső győztesek február 14-én, a Nemzeti Színházban megrendezésre kerülő díjátadó gálán
02/04 11:11


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.