Keresés:     2019 május 23. csütörtök
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14












Pokoli hőség várható Salamancában


A válogatott szünetet követően rögtön egy nagyon nehéznek ígérkező Euroliga mérkőzéssel állunk vissza a megszokott kerékvágásba.

A spanyol Salamanca otthona az egyik, ha nem a legforróbb arénának számít Európában. Rendkívül népszerű klub, mely sportszerű, de zajos fanatikus szurkolókkal van körülvéve. Párszor már mi is megtapasztalhattuk ezt! Ki ne emlékezni szimpatizánsaink közül 2009-re, amikor a Final4 elődöntő után egy egész csarnok állva, sálaikat lengetve kiabálta kórusban városunk nevét, elismerve a kiemelkedő teljesítményt, amit nyújtottunk kedvenceik ellen. Az akkori 85-78-as vereségünk volt mind a mai napig a legszorosabb mérkőzésünk ellenük Salamancában.

fiba.com
A tavalyi szezont követően szakvezetőt váltottak, miután a nemzetközi színtéren nem feleltek meg az elvárásoknak, melyek mindig is magasak voltak Salamancában. Két éve csupán a Fenerbahce állította meg őket óriási csatában a Final4 kapujában, tavaly viszont az Euroliga negyeddöntőjéről is lecsúsztak. Így a váltás mellett döntöttek, és Lino Lopez személyében egy olyan fiatal edzőt választottak, akinek nagy jövőt jósolnak a szakmában, de egyelőre kevés rutinnal rendelkezik.

A 30 éves átlag-életkorával rutinosnak számító csapat keretét kialakítva, hozzánk hasonlóan, az állandóságra törekedtek. Az egymás gondolatát is jól ismerő magot egyben tartották, és csupán finomhangolást végeztek el a jó nevű spanyol kosárlabdázókat - Domínguez, Gil - és megbízható teljesítményt nyújtó légiósokat - De Souza, Angelica Robinson, Elonu, Givens - felvonultató csapatukon. Két rutinos és egy fiatal spanyol érkezett hozzájuk a nyáron. A svéd Elin Eldebrink rögtön az első vonalba lépett elő, de a 30 éves lett Aija Putninat és a 23 éves Belen Arrojot eddig csupán részfeladatok elvégzésére küldték a pályára.

A szezont egy nehéz túrával indították. A Hatay otthonában sikerült ugyan 80 pontot dobniuk, de 88-at kaptak, így nem jött össze a győzelem. A második fordulóban azonban már ünnepelhetett a Würzburg Aréna szurkolótábora. A más szintet képviselő török Fenerbahce ellen az utolsó pillanatokban mentették hosszabbításra a mérkőzést, melyet végül behúztak (88-82). Ez a bravúr olyan löketet adott nekik, mely a Rigát is elsöpörte Lettországban (56-68). Pedig az újonc Riga korábban nyerni tudott a Hatay otthonában, és a Kurszk is csupán egy hajszálra volt attól, hogy elvérezzen ellenük.

Kellő önbizalommal várhatják tehát a szerdai összecsapást, de mi sem állunk rosszul ezen a téren. Ugyan nekünk nem jött össze Isztambulban a bravúr a Fener ellen, de láthatóan szintet léptünk a játék terén, és a válogatott sikerek is minden bizonnyal feldobták játékosainkat. Más kérdés, hogy egy ilyen szünet általában visszaesést is hoz a játék minősége terén, meglátjuk, hogy a feldobást követően melyik csapat tér vissza hamarabb az üzemi hőfokára.

A mérkőzés előtt Amanda Zahui osztotta meg velünk a gondolatait.



A találkozó nyomon követhető szerdán 20.30 órai kezdettel online statisztikai közvetítés formájában a FIBA weboldalán, illetve élő videóképpel az FIBA Youtube csatornáján.

Sopron vs. Salamanca

7 mérkőzés
2 győzelem/5 vereség
478 dobott/530 kapott pont



- 2018-11-27




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Sopron Basket 2019/2020
Following the traditions we evaluated the season with a supporters' gathering, and the coaching staff and roster of Sopron Basket for 2019/2020 was also revealed
05/20 20:38
    Megérkeztek a PopSocketek! Keressétek a hétfői ankéton!
Elkészültek logózott Popsocket telefontartóink, melyek először a május 20-i, hétfő esti szurkolói ankéton vásárolhatók meg 2000 forintos darabáron
05/18 15:23
    May 20 - Managing Director's evaluation and roster announcement
As a tradition we invite our supporters into our home, Novomatic Aréna for a supporters' gathering
05/14 13:15
    Május 20. - Ügyvezetői értékelés és keret hirdetés
Hagyományainkhoz híven a szezon zárását követően szurkolói ankétra invitáljuk szimpatizánsainkat otthonunkba, a Novomatic Arénába
05/14 12:48
    Győzelemmel ünnepelte bajnoki címét a Sportdarázs
Sportdarázs csapatunk már korábban bebiztosította első helyét az Nb1 Amatőr Zöld csoportjában
05/11 21:03
    Bajnokot avatunk szombaton
Mint ismert, a Női Amatőr NB1 Zöld csoportjában újonc Sportdarázs csapatunk már korábban bebiztosította első helyét, és ezzel a feljutást jövőre a Piros csoportba
05/09 20:42
    TV-s visszatekintők
Az elmúlt napokban több TV csatornán is vendégeskedtek vezetőink, játékosaink, melyek online visszanézhetők
05/07 11:17
    Head coach leaving but will be back one day
Our head coach Roberto Iniguez spent two wonderful years with us, who has visited our Managing Director Zoltán Török as promised with whom they agreed in a discussion about the future that he will come back to Sopron one day
05/05 20:46
    Távozik vezetőedzőnk, de egy napon még visszatér
Csodálatos két évet töltött nálunk vezetőedzőnk, Roberto Iniguez, aki ígéretéhez híven a hétvége során meglátogatta ügyvezetőnket, Török Zoltánt, akivel a jövőt is érintő beszélgetés során abban maradtak, hogy egy napon még visszatér Sopronba
05/04 17:15
    Champions!
We built on our strong start in the third game of the Hungarian league finals and ended the season on an unbeaten record as champions! Sopron Basket - ALUINVENT-DVTK 67-53 (22-7, 9-14, 24-12, 12-20) Sopron
05/02 20:44
    Veretlenül söpörtük be a 13. bajnoki címünket!
Élvezetes előadást nyújtottunk a bajnoki döntő harmadik összecsapásán a szintén sok energiát mozgósító DVTK-val szemben! Magabiztos győzelmünk klubunk 13
05/02 19:15
    Let's get our 13th championship title!
We have got our second win in the league finals on Monday, so from 6 pm on Thursday we could crown our season with a championship gold!
04/30 22:52
    Szurkoljuk ki a 13. bajnoki címünket!
Hétfőn megszereztük második győzelmünket is a bajnoki döntőben, így csütörtökön 18 órától, hazai pályán megkoronázhatjuk a szezont egy bajnoki arannyal
04/30 13:22
    One more win to glory
After a slow start we managed to force our will on Miskolc and won the second game of the finals
04/29 20:19
    Egy lépésre kerültünk a bajnoki címvédéstől
Egy kisebb hullámvölgyet leszámítva kontrolláltuk a bajnoki döntő második mérkőzését Miskolcon, és magabiztos győzelemmel őriztük meg veretlenségünket a hazai színtéren
04/29 20:10
    It could get hot in Miskolc
Game 1 of the league finals hasn't brought much excitement, but we can be sure that from 6
04/28 10:07
    Meleg lehet Miskolcon
A bajnoki döntő első mérkőzése nem hozott különösebb izgalmakat, de biztosak lehetünk abban, hogy hétfőn 18
04/27 23:08
    We took the lead in the finals
We took the lead early in the game and managed to keep it until the end against a Miskolc side that wouldn't give up until the final buzzer
04/26 23:20
    Előnnyel utazhatunk Miskolcra
Jó kezdéssel alapoztuk meg a győzelmet a bajnoki finálé rajtján
04/26 22:47
    Pursuing our 13th championship gold medal from Friday on
After the spring of 2015 we are preparing for a Sopron-Diósgyőr finals series
04/25 12:14


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.