Ezúttal Radnóty Krisztinát faggattuk emlékeiről, aki bajnoki címet is szerzett klubunkkal.
- Az előző évi csapatból csupán négyen maradtatok, mégis már az első év kiugró sikert hozott. Számítottatok rá, akár csak titkon is?
- Hát nem könnyű erre így válaszolni 10 év elteltével. Jó játékosok alkották a csapatot, bíztunk benne, hogy jó eredményt tudunk felmutatni a magyar bajnokságban és a nemzetközi porondon is, de ekkora sikerre azért nem számítottunk.
Hogy emlékszel vissza a döntő visszavágójára? Biztál benne, hogy elég lesz az előny?
- Mivel francia ellenfélről volt szó, akiknek nagyon jó a sportdiplomáciájuk, úgy gondoltam, mindent bevetnek, hogy ők nyerjék meg a kupát. Szerencsére erősnek bizonyultunk, és volt egy Bubunk, akit nyugodtan tömhettünk labdával, mert mindent bedobott.
- Sok szurkoló is jelen volt Provenceben. Nagy ünneplésben részesítettek?
- Igen, nagy ünneplés volt a mérkőzés után. A franciák láthatóan nem erre a végeredményre számítottak, de a vereség ellenére nagyon kedvesek voltak, vendégül látták a minket elkísérő szurkolókat is. Hosszabb ünneplésre ezzel együtt nem volt lehetőségünk, mivel pár nappal a visszavágó után már bajnoki döntőt kellett játszanunk a Pécs ellen.
- A Ronchetti győzelmet követő évben bajnoki címet nyertetek. Melyik a kedvesebb a két siker közül? Egyáltalán össze lehet hasonlítani?
- Mindkét siker önmagában sokat ért, és kedves számomra. Nehéz lenne összehasonlítani a kettőt. Ugyanakkor a Ronchetti győzelem értéke annyival feltétlenül nagyobb, hogy bajnoki cím megszerzésére többször is alkalma nyílhat egy élsportolónak, míg nemzetközi kupa győzelemre jó, ha egyszer az életben.
- Azon kevesek közé tartozol, aki jelenleg is a városban élsz. Nagykanizsán születtél, de mondhatni, hogy Sopron már a második otthonod?
- Nem a második, hanem az első. Tény, hogy Kanizsán születtem, de Sopronban nőttem fel, én mindig is soproninak vallottam magam. Minden ideköt, rokonok itt élnek anyai és apai ágról is.
- Most is megismernek a törzsgyökeres szurkolók?
- Igen, és mindig barátságosan üdvözölnek.
- Ha jól tudom tanári végzettséged is van, és belekóstoltál az edzősködésbe is utánpótlás szinten. Melyik a könnyebb szerep, a játékosé vagy az edzőé?
- Nagyon kicsikkel foglalkoztam csak, iskolai szinten, de az edzői szerep minden bizonnyal bonyolultabb. Nőkkel foglalkozni is biztosan nehezebb feladat, mint férfiakkal. Viszont néha játékosként sem egyszerű, mikor el kell viselni az edző rigolyáit.
- A tanítványaid tisztában voltak, hogy milyen sikerekben volt részed pályafutásod során?
- Többen is tudták, de nem tőlem. Szüleik meséltek nekik róla, illetve a csarnokban látták a kinn levő fotókat, amiken felismertek.
- Fábián Ildi említette, hogy veled máig tartja a kapcsolatot. Ha találkoztok, szoktatok a kosárlabdáról, esetleg emlékekről beszélni?
- Időnként a kosárlabda is szóba kerül, de nem ez a jellemző, hiszen már ő sem mozog aktívan a kosárlabda világában.
- Másokkal is össze szoktál futni netán a régiek közül?
- Mostanság nem jellemző, de az aktív éveimben volt, hogy ellenfélként összefutottam a régi csapattársakkal, többek között még Sveta Orekhovával is.
- Tavasszal mindenesetre újra lesz rá alkalom. Köszönöm!