Keresés:     2019 szeptember 19. csütörtök
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14












Vereség, de biztos továbbjutás


40 pontos előnnyel utaztunk a Ronchetti-kupa nyolcaddöntőjének visszavágójára Miskolcra, ahol ugyan vereséget szenvedtünk, de továbbjutásunk egy percre sem forgott veszélyben.

A nagy hátrány ellenére telt ház, remek - és sportszerű - hangulat fogadta a két csapatot, melyek a sok sérült miatt tartalékos összeállításban léptek pályára. Természetesen, így is, aki tudta, az vállalta a játékot. Elsősorban a presztízs miatt volt értéke a találkozónak, hiszen a továbbjutás kérdése már az első mérkőzésen eldőlt. A negyed közepén Miskolcon is már 10 pontos vezetésünket mutatta a csarnok új eredményjelzője. Ekkor Armaghani mester nem látta tovább annak értelmét, hogy pályán tartsa az addig 10 pontot szerző Balogh Bubut, aki már nem is tért vissza a parkettre. Hiányát jól használta ki a lelkes hazai együttes, mely a szünetben már két ponttal vezetett. Csapatunkban a korábban kevesebb lehetőséghez jutók is mindent megtettek a győzelemért, így kiélezett csatát láthatott a miskolci közönség. A DKSK a második félidőben még hozzátett 3 pontot az előnyéhez és 72-67-es győzelmet aratott. Csapatunk így is 166-131-es összesítéssel lépett tovább a negyeddöntőbe.


- 2008-01-21




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Prágai siker az emlékmérkőzésen
Nagy küzdelemben, a keményen védekező prágaiak egy lépéssel előttünk értek be a célba
09/18 20:04
    Kisdarazsakkal toboroztak játékosaink
Akadémiánk, szeptember első két hetében több soproni bázisiskolában, és a környező településeken is tartott toborzót alsósok részére
09/14 20:15
    Rózsahegyen is mi örülhettünk a végén
Nem hozott sok pontot csapatunk rózahegyi vendégjátéka, de a győzelem ezúttal is összejött
09/14 17:44
    A Rózsahegy lesz a szombati ellenfelünk
A lengyel Krakkónak több játékosa is sérüléssel bajlódik, így lemondták a szombatra tervezett edzőmérkőzést
09/12 14:39
    Közel 100 bérlet talált gazdára az első napon!
Nagy érdeklődés mellett, szerdán délelőtt megkezdtük a szezonra szóló bérleteink árusítását
09/11 18:18
    Idegenbeli győzelem az emlékezés jegyében
A múlt hetihez hasonló szoros csatában, a Fűzy Ákos-Tapodi Péter-emlékmérkőzés keretében is legyőztük győri riválisunkat
09/10 19:47
    TOTI-ban tündöklünk idén is!
Nagy örömünkre klubunk és a magyar sportszergyártó TOTI SPORT hosszú ideje gyümölcsöző együttműködése a 2019/2020-as szezonban is folytatódik, így többek között csapatunk mezeit is ők tervezik és gyártják
09/09 10:42
    FIGYELEM! Elmarad a pöstyéni vendégjátékunk!
Mérkőzés helyett, kemény edzés! Ez vár pénteken délután csapatunkra, miután szlovák ellenfelünknél megsérült az amerikai irányító, így felajánlották, hogy tekintsünk el a mérkőzés lejátszásától, melyet elfogadtunk
09/05 20:30
    Beszélgetés Gáspár Dáviddal és Czukor Dalmával
A SOPRON TV hétfői sport magazinjában vendégeskedett Gáspár Dávid vezetőedzőnk és fiatal játékosunk, Czukor Dalma
09/05 10:43
    Nem hagytuk kibontakozni a Pöstyént
A mai napon nem volt egy súlycsoportban a két csapat
09/04 19:56
    Váltsa meg ülőhelyét kedvező áron az egész szezonra!
Szeptember 11-én megkezdjük bérleteink árusítását a 2019/2020-as szezonra, melyeket változatlan áron bocsájtunk szurkolóink rendelkezésére
09/02 19:07
    Munkás győzelem
Küzdelmes mérkőzést vívtunk a harcos győriekkel szemben
08/30 19:52
    Kameránk is ott járt a Brno elleni mérkőzésen
Szerdán a cseh Zabiny Brno ellen kezdtük meg a felkészülési mérkőzéseink sorozatát, mely előtt szurkolóink betekinthettek a kulisszák mögé
08/29 20:41
    A Cegléd ellen nyitjuk a szezont
Az egyeztetések lezárultával kialakult csapatunk menetrendje, mely a hivatalos tervezethez képest több ponton is változott
08/29 08:40
    Felhangzott az első vastaps
Szép számú szurkolótábor előtt, élvezetes játékkal nyitottuk meg a felkészülési mérkőzések sorát a cseh Zabiny Brno csapata ellen
08/28 20:46
    Nézzünk be a kulisszák mögé!
A szezont követő közönségtalálkozón érkezett hozzánk a kérés, hogy amennyiben lehetőség adódik rá, nyújtsunk betekintést szurkolóink számára a Novomatic Aréna azon területeire, ahol felnőtt csapatunk tagjai a mindennapjaikat élik
08/22 13:58
    A Brno ellen lépünk először pályára
Több alkalommal is láthatják szurkolóink csapatunkat hazai környezetben a szezont megelőző időszakban
08/12 12:51
    Megkezdtük!
Habár vezetőedzőnknek és néhány játékosunknak még vannak válogatottbeli és WNBA kötelezettségeik, a nyarat magunk mögött hagytuk, és hétfő reggel a szűkebben vett szakmai stáb irányítása mellett munkába álltak az első érkezők
08/05 14:10
    Idegenben kezdjük az Euroliga szezont
Tessék elővenni a naptárakat! Az Euroliga sorolást követően a klubok képviselői megállapodtak az alapszakasz menetrendjében is
07/23 18:24
    Euroliga 2019/20 - Elsődleges cél: önmagunk legyőzése
Kedden délelőtt Münchenben megtartották az Euroliga 2019/2020-as szezonjának a sorsolását
07/23 11:24


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.