Keresés:     2018 augusztus 21. kedd
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14











Hatalmas lépés a döntő felé


A Ronchetti-kupa elődöntőjében orosz, amerikai és kanadai légiósokkal teletűzdelt Elitzur Ramla várt ránk, mely az előzetes elemzések alapján stabil, rutinos, nehéz ellenfélnek ígérkezett.

Az izraeli együttes nagy tervekkel vágott neki a sorozatnak, így nem meglepő, hogy Sopronba is önbizalomtól duzzadva, a győzelem reményével érkeztek. A végén aztán arcukra fagyott a mosoly... Az izraeli irányító, Mizrahi volt ellenfelünk fővezére, akit olyan játékosok vettek körül, mint például a Pécsett is megfordult Simone Edwards,, vagy az egykori fővárosi alakulat, a Tungsram játékosaként megismert kanadai Boucher. Szigorú biztonsági intézkedések, zsúfolt ház, köztük 50 lelkes vendég drukker ovációja közt léptek pályára a felek. Mindkét szakvezető a győzelem reményében küldte harcba játékosait. Az első két perc 8-0-s rohama után úgy gondoltuk nem lesz gond. Hat perccel később azonban már a lepattanók nagy részét begyűjtő és távolról is pontosan célzó izraeliek vezettek 5 ponttal. A következő hullámra viszont ismét mi ültünk fel, melyről már nem is szálltunk le. A félidőre, hatékony zónavédekezéssel, visszaállítottuk a nyolc pontos különbséget. Káprázatosan sikerült a folytatás is! A Balogh-Béres-Kurtinaitiene trió vezérletével 18 pontos, 72-54 arányú győzelmet arattunk, így tulajdonképpen nyugodtan várhattuk a visszavágót. Még akkor is, ha a vendégek edzője megígérte, hogy egy hét múlva visszaadják a méretes zakót.

- 2008-03-04




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    A munkában hiszünk!
Még bizonyára sokakban friss emlékként élnek a tavalyi fantasztikus szezonunk történelmi pillanatai, melyekkel tovább bővültek klubunk aranyoldalai
08/13 19:54
    Parkettát cseréltünk a Darázsfészekben
Ahogy azt megszokhattuk, a Novomatic Aréna modernizálása terén nincs megállás, folyamatosan dolgozunk valamin
07/31 12:57
    Augusztus 13-án vágunk neki a szezonnak
A szezon közeledtével kialakult csapatunk felkészülési menetrendje is
07/24 12:50
    Spanyol arany, magyar 5. hely
Spanyolország magabiztos győzelmével zárult a soproni U20-as Női Kosárlabda Európa-bajnokság, miután a döntőben jobbnak bizonyultak Szerbiánál
07/16 10:18
    Fiatal, sokoldalú erőcsatár érkezik
Fiatal, tehetséges, de már Euroliga tapasztalattal bíró erőcsatárt szerződtettünk a 2018/19-es szezonra, a rendkívül sokoldalú Amanda Zahui személyében
07/13 11:55
    U20 EB - Szerbia ellen folytatjuk a nyolc között
Magabiztos, 66-48 arányú győzelmet aratott válogatottunk Belgium ellen az U20-as EB nyolcaddöntőjében
07/11 23:21
    Csárdást jártak az U20-asok a Fő téren
Az U20-as Női Kosárlabda Európa-bajnokság keddi szünnapján magyar néptánc bemutatóra és közös táncra invitáltuk a 16 csapat játékosait
07/10 20:14
    Gyengültünk
A játékos kérésére, klubunk szünetelteti Jelena Milovanovic 2018/19-es szezonra szóló szerződését
07/10 12:10
    U20 EB - Lengyelország jön a sorban
Vasárnap este Lettország sem tudta megállítani válogatottunkat, mely értékes győzelemmel folytatta szereplését a tornán
07/09 10:42
    Képernyőn az Euroliga mérkőzéseink!
Dimenzió váltás előtt állunk a média megjelenéseink terén! Örömmel jelenthetjük be, hogy ősztől minden hazai mérkőzésünk adásba kerül az M4 SPORT csatornán, mely mindenki megelégedésére világszínvonalú közvetítést adott az áprilisi FINAL4-ról
07/08 09:42
    U20 EB - Magabiztos belépő
Remek játékkal mutatkozott be a soproni U20-as Európa-bajnokságon válogatottunk, mely pillanatok alatt eldöntötte a horvátok elleni találkozót, és 35 pontos győzelmet aratott
07/08 09:03
    Szombaton rajt az U20-as EB-n
Július 7
07/07 16:57
    Franciaországban kezdjük az Euroliga szezont
A délelőtti sorsolást követően a csapatok vezetői megegyeztek a játéknapokról is
07/05 19:54
    Euroliga 2018/19 - Belehúztunk!
Csütörtökön délelőtt tartották a Női Euroliga 2018/19-es szezonjának a sorsolását
07/05 11:30
    Nézze az Euroliga sorsolást élőben
11 órától a FIBA Youtube oldalán és a Facebook oldalán is élőben közvetítik a Női Euroliga sorsolást
07/05 10:05
    Varga Kamilla is csatlakozott felnőtt csapatunkhoz
Varga Kamilla, Akadémiánk saját nevelésű játékosa, egy év zalaegerszegi, illetve ausztriai kitérő után ismét magára ölti a zöld-sárga színeket
07/03 21:46
    Hivatalos: Európa 5. legerősebb klubcsapata vagyunk!
Csütörtökön délelőtt kerül sor a női Euroliga 2018/2019-es szezonjának a sorsolására, melyet megelőzően a FIBA nyilvánosságra hozta a sorsolási kalapokat
07/03 12:06
    20 csapat nevezett az Euroligára
A FIBA tájékoztatása alapján 20 csapat nevezett a Női Euroliga 2018/2019-es szezonjára
06/29 09:43
    SZAVAZÁS! - Aleksandra Crvendakic és Honti Kata is a jelöltek között
Ismét szavazásra invitálja a szurkolókat a FIBA
06/20 23:13
    Sajnálatos változás a szakmai stábban
Szomorú hírt kaptunk Spanyolországból
06/14 19:32


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.