Csapatunk és szurkolóink 10 éve, április 1-én lázasan készülődtek a dél-franciaországi Aix-en-Provence városában a Ronchetti kupa döntőjének visszavágó mérkőzésére!
Az első mérkőzésen már megjárta a soproni csarnokot az ékes serleg, és nagy hatást tett mindenkire. Meg is jegyezte mindenki, hogy ezt bizony vissza kellene hozni! Ezzel a céllal utaztunk ki a Marseille közelében fekvő kisvárosba, ahol a csarnokhoz érkezve már népes soproni szurkolótábor várta játékosainkat. Április 1-et írtak, de ők sem tréfás kedvükben vállalkoztak a hosszú utazásra. Ünnepelni készültek kedvenceiket, akik már a döntőbe jutással is hatalmas sikert könyvelhettek el, de bíztak egy nagyobb, történelmi győzelemben. Ahogy csapatunk szakvezetője, Saeed Armaghani mondta a mérkőzés előtt, úgy kell pályára lépnünk, mintha mi lennénk 5 pontos hátrányban és nem ellenfelünk. A mintegy 1400 hazai és 100 soproni fanatikus a döntőhöz méltó hangulatot teremtett. Volt ott minden, síp, dob, duda, kereplő. Minket azonban nem zavart! Sőt! Dalia Kurtinaitiene büntetőivel mi találtunk be először, és a folytatás is szépen alakult. A negyed közepéig meg is dupláztuk az előnyünket! Bubu ezúttal is ellenállhatatlan volt, az első félidőben egymaga 22 (!) pontos szorgoskodott össze. Az egyre idegesebb franciák nem akartak hinni a szemünknek. Már csak 15 perc volt hátra az év egyik, ha nem a legfontosabb összecsapásából, és pont ennyi is volt az összesített különbség a javunkra! Kézben tartottuk a találkozót, izgulnunk csak a faultok miatt kellett. Mészáros Koni és Béres Timi a negyed közepén ki is pontozódott, ellenfelünk pedig felzárkózott négy pontra. A zseniálisan kosarazó és 39 pontig jutó Balogh Bubu vezérletével visszavertük a további francia rohamokat, így az utolsó perc már az ünneplés jegyében telt. Kit érdekelt már ekkor, hogy a 7 pontos előny a lefújásig 2-re csökkent (70-72)? A lényeg, hogy 1998. április 1-én, a GYSEV-RINGA fantasztikus teljesítménnyel, kettős győzelmet aratva hódította el a Ronchetti kupát!!! A történelmi siker után jöhetett az éjszakába nyúló ünneplés! Megérdemelték!
Because of the SuperCup game on Tuesday our next home game will take place at an unusual time, on Friday from 6 pm, in which we host BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
A jövő keddi Szuper Kupa mérkőzés miatt szokatlan időpontban, pénteken 18 órakor kerül sor a következő hazai bajnoki mérkőzésünkre, melyen a BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklóst fogadjuk
The board of our club has great experience in managing difficulties, but we are facing an especially huge challenge in terms of functioning due to the energy crisis, as well as on a professional level, since Courtney Vandersloot is for now unable to join our team due to personal reasons
Klubunk vezetésének nagy tapasztalata van már a nehézségek menedzselése terén, de most különösen nagy kihívások elé nézünk a működés tekintetében az energia-válság miatt, illetve szakmai vonalon is, miután személyes okok miatt Vandersloot Courtney egyelőre nem tud csatlakozni a keretünkhöz