Keresés:     2024 december 21. szombat
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14










Kocsis Bogi - Újra itthon


Friss igazolásaink között egy olyan játékossal is gazdagodott keretünk, aki 2005 és 2008 között három évet már eltöltött csapatunknál. A közönség-kedvenc, csupaszív Kocsis Bogi 27 évével a csapat korelnökeként tér vissza Sopronba.

- Szurkolóinknak nem kell bemutatnunk, hiszen félig-meddig már soproniként tekinthetünk rád. Mindig lesznek azonban új arcok a lelátón, úgyhogy mesélj egy kicsit a kezdetekről. Hogyan kerültél kapcsolatba a kosárlabdával, hogy alakult a pályád addig, míg 2005-ben hozzánk igazoltál?

- A kosárlabda az általános iskolai évek alatt vált a mindennapjaim részévé. Az első edzésekre a barátnőim csaltak le. Egy évig csupán az iskolában ismerkedtem a játékkal, majd a Komlói Bányász csapatához kerültem, ahol már egy komolyabb szinten folyt az oktatás. Viszonylag hamar felfigyeltek a tehetségemre, így korán Pécsre kerültem. Egészen 19 éves koromig ott kosárlabdáztam. Az utolsó szezonban már a felnőtt csapat keretének is tagja voltam, de a több játéklehetőség reményében 2003. nyarán a Soproni Postán utódjának számító Foton együtteséhez szerződtem. Sajnos másfél év után a klub anyagi nehézségek miatt megszűnt, így a szezon második felét már Szolnokon fejeztem be. Ekkor keresett meg Török Zoltán, és hívott az MKB-EUROLEASING SOPRON csapatához.

- Klubunknál eltöltött 3 éved alatt négy aranyérmet is a nyakadba akasztottak, 2008. nyarán mégis úgy alakult, hogy a fővárosba költöztél a több játéklehetőség reményében. Bejött a számításod?

- Mindenképpen! Már az első évben is sok játékidő jutott részemül, tavaly pedig - amiben közrejátszott az is, hogy a klubnak nem volt elég pénze külföldi irányítót igazolni - közel 38 perces átlagom volt.

- Ezt alátámasztja az is, hogy az egyik európai kosárlabdával foglalkozó weblap a tavalyi szezon Legtöbbet Fejlődött Játékosának választott. Hogy érzed, miben léptél előbbre leginkább?

- Elsősorban a rutint tekintve, de úgy érzem a két év során fokozatosan fejlődtem minden téren. Javult a dobóbiztonságom, bátran lehetett nagyobb terhet is rám tenni, magabiztosabbá váltam, komolyabb feladatokkal is megbízhattak. A sok játékidő megtette hatását.

- A szezon végén már tudni lehetett, hogy a BSE-től sokan távoznak, köztük Te is. Számítottál arra, hogy végül ismét nálunk kötsz ki?

- Nem, ez meg se fordult a fejemben. Mindenképpen külföldre szerettem volna menni, illetve egy olyan magyar együttesben gondolkodtam még, amely egy külföldi megkeresés esetén elengedett volna. Már majdnem össze is jött egy hazai szerződés, amikor Török Zoltán megkeresett, és úgy gondoltam olyan lehetőséghez jutottam, melyet meg kell ragadnom.

- Akkor egy könnyű döntésről beszélhetünk?

- Nem kellett sokat gondolkodnom a visszatérésen! Ebben barátnőmnek, Honti Katának is nagy szerepe volt, illetve annak, hogy a korábbi évek alatt nagyon jól éreztem magam Sopronban, a klubnál. Arról nem is beszélve, mit jelent egy euroligás gárdában játszani, ahol ráadásul számítanak rám, és a külső sorban lesz lehetőségem bizonyítani!

- Az, hogy Te leszel a csapat korelnöke, többet kíván majd tőled a pályán, illetve azon kívül?

- Minden bizonnyal, főleg mentális szempontból. Most is sok fiatal lesz a keretben, ahol jól jöhet a rutin.

- A jövő évi csapat hirdetéskor a Te neved felhangzását kirobbanó taps követte a szurkolók részéről. Sokszor lesz erre példa ősztől is?

- Jól esett, hogy a keret ismertté válása után sok szurkoló megkeresett, gratulált. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen szeretettel fogadnak, és remélem, hogy mindezt a szezon során jó játékkal tudom meghálálni!

Névjegy

Név: Kocsis Boglárka

Születési idő: 1983. augusztus 31.

Születési hely: Komló

Magasság: 169 cm

Poszt: 1-2

Csapatok: Komlói Bányász (1996-98), Pécsi VSK (1998-2003), Foton Sopron (2003/2004, 2004/05 első félév), Szolnoki NKK (2004/05 második félév), MKB-EUROLEASING SOPRON (2005-2008), BSE (2008-2010)

Legjobb eredmények: Junior EB 10. hely, 3x Magyar Bajnok (2002/03 MiZo-Pécs ; 2006/07, 2007/08 - MKB-EUROLEASING SOPRON), 3x Magyar Kupa Győztes (2002/03 MiZo-Pécs ; 2006/2007, 2007/08 - MKB-EUROLEASING SOPRON)

- 2010-06-07




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    The new Euroleague Women season is getting started!
We begin our Euroleague Women campaign in Belgium from 8
10/26 14:38
    Bemutatjuk: Alice Kunek
Bal kézzel ír, jobb kézzel játszik, gazdasági tanulmányokat folytat, és folyamatosan fejlődni szeretne: bemutatkozik nekünk Alice Kunek!
10/24 20:45
    Mechelen warm up to Euroleague Women debut with a blowout win
The new Euroleague Women season has come, and – like we do every year – we will follow our group rivals' domestic campaigns
10/24 14:37
    Kiütéses győzelemmel hangolt az Euroliga nyitányára a Mechelen
Elérkezett az új Euroliga-szezon, ezért ahogy minden évben, idén is figyelemmel kísérjük Euroligás csoportellenfeleink hazai bajnoki szereplését
10/24 14:34
    Confident win ahead of first Euroleague Women clash
We came up big in the game against Vasas, and gradually increased our lead to make it a big triumph in the league
10/22 16:59
    A szokatlan időpont sem okozott üzemzavart
Az ebéd utáni frissítő alvás helyett ma a parketten volt dolguk lányainknak, akik magabiztos teljesítménnyel gyűjtötték be a győzelemért járó pontokat
10/22 16:08
    Let's kick off Saturday afternoon together!
Science Sopron KC are also playing on Saturday afternoon in Novomatic Aréna, we await our fans right after lunch, from 2
10/21 10:17
    Induljon velünk a szombat délután!
Miután a Sopron KC csapata is szombaton lép pályára a Novomatic Arénában, így már ebéd után, 14
10/21 10:00
    Bourges claim SuperCup Women title
The French side gradually increased their advantage, and won the game while keeping us under fifty points
10/18 22:27
    Bourgesban maradt a Szuper Kupa
A 18
10/18 21:40
    Euroleague Women classic for the SuperCup Women title
One year, nine months and one day
10/17 16:24
    Euroliga klasszikus a Szuper Kupáért
Egy év, kilenc hónap, és egy nap
10/17 16:19
    Török Zoltánnal indítjuk a harmadik évadot
Podcast csatornánk harmadik évadának első adását egy érdekes beszélgetéssel indítjuk
10/15 21:25
    We’ll keep building
It wasn’t an easy game but we still got the win along the team building process
10/14 20:37
    Építkezünk tovább
Nem volt könnyű mérkőzés, de győzelemmel folytattuk a csapatépítés mentén
10/14 20:13
    Let's go to the Arena on Friday night!
Because of the SuperCup game on Tuesday our next home game will take place at an unusual time, on Friday from 6 pm, in which we host BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
10/14 13:00
    Péntek este irány az Aréna!
A jövő keddi Szuper Kupa mérkőzés miatt szokatlan időpontban, pénteken 18 órakor kerül sor a következő hazai bajnoki mérkőzésünkre, melyen a BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklóst fogadjuk
10/13 17:00
    Crisis management at our club
The board of our club has great experience in managing difficulties, but we are facing an especially huge challenge in terms of functioning due to the energy crisis, as well as on a professional level, since Courtney Vandersloot is for now unable to join our team due to personal reasons
10/12 22:02
    Válság-menedzselés klubunknál
Klubunk vezetésének nagy tapasztalata van már a nehézségek menedzselése terén, de most különösen nagy kihívások elé nézünk a működés tekintetében az energia-válság miatt, illetve szakmai vonalon is, miután személyes okok miatt Vandersloot Courtney egyelőre nem tud csatlakozni a keretünkhöz
10/12 20:02
    We took control early
The girls came out strong right from the beginning and delivered a great win at home against TFSE-MTK
10/11 20:36


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkûl.