Keresés:     2024 december 21. szombat
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14










Stabilitás és egység a jövőnk!


Fegyverneky, Gorbunova és Zavecz is nálunk folytatja!

Több mint 200 ember és hatalmas vastaps fogadta az ankétot megnyitó Török Zoltán ügyvezető-igazgatónkat és Székely Norbert vezetőedzőnket. A közönségtalálkozó apropója a mögöttünk levő aranyakat hozó szezon értékelése és a jövőkép felvázolása volt, melynek keretében Honti Kata könnyes búcsút intett, majd Török Zoltán által bejelentésre került, kik alkotják az MKB-EUROLEASING SOPRON 2011/2012-es csapatát.

Fotó: Rébay Viktor
Török Zoltán értékelésével indult tehát az este, mely Honti Katától indult, aki kulcsszerepet játszott az egész évadban mind csapat-kapitányi, mind irányító szerepkörét tekintve. A következő sarokpontot Angel McCoughtry leigazolása, majd eladása jelentette, mely lehetőséget adott számunkra a keret kibővítésére, megerősítésére.

Szépen zártuk az Euroliga sorozatot is, ahol ugyan elbúcsúztunk a jóval erősebb spanyol Valencia ellen, de hazai közönség előtt felmutattunk ellenük egy emlékezetes bravúrt.

Nem kisebb sikert jelentett a körmendi Magyar Kupa győzelem, melyet egy súlyos alapszakasz-záró pécsi kisiklás után értünk el. Ez már megmutatta azt az erőt, melyet a klubot alkot játékosok, a szakmai, és a menedzsmenti stáb kohéziója együttesen képvisel.

A bajnoki cím az egész szezon megkoronázása volt, melyet Török Zoltán sportvezetői pályafutásának legértékesebb sikereként említett.

Ügyvezetőnktől Székely Norbert vette át a szót, aki az év eleji sérülések, illetve a változó állományból fakadó szakmai kérdésekről, az ezzel járó nehézségekről, a csapat által játszott játék-rendszer alakításáról beszélt, melyeket alázatos munkával, lépésről lépésre oldott meg a csapat. Vezetőedzőnk, Honti Kata mellett kiemelte Amber Holtot, akit élete legjobb játékosának nevezett. A mérkőzések közül elsőként a Valencia elleni hazai győzelmet emelte ki, mely az akarat diadala volt. Ezen a ponton Zane Tamane kvalitásait és emberi nagyságát emelte ki vezetőedzőnk, aki szintén nagy tapsot kapott a jelen lévő nagy számú szurkolóinktól. "A Kupa Döntő kapcsán az egész csapatot hatalmas dicséret illeti!" - vélekedett a győzelemről vezetőedzőnk. A bajnoki döntő kapcsán az egység volt a kulcsszó, mely 0-2-es állásnál is megadta az alapot a végső sikerhez.

Fotó: Rébay Viktor

A szakmai értékelés után Török Zoltán a háttérről, a stabilitásról beszélt, mely a nyugodt, biztos működés és a jövő alapja. A stabilitás több pilléren nyugszik, mely a mai, gazdasági válsággal sújtotta időszakban különösen fontos, hiszen a pénzügyi lehetőségeink egyre csökkennek. Ennek ellenére fennállásunk legnagyobb árbevételét értük el, és a még futó hitelünket is pontosan fizetjük. "Sok feladatot kell megoldanunk azonban ahhoz, hogy a jövő is stabil maradjon, és ezért mindenkinek meg kell értenie, hogy csak addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér!" - emelte ki Török Zoltán.

A szünet után egy meglepetéssel szolgáltunk szurkolóinknak. Honti Kata érkezett Török Zoltán és Székely Norbert társaságában, akit felállva, kitörő, szűnni nem akaró vastapssal köszöntöttek szurkolóink. Kata személyesen köszönte meg az őt folyamatosan övező szeretetet és támogatást, és könnyes szemekkel elbúcsúzott szurkolóinktól, akik sok-sok kérdést, kedves szót, gondolatot intéztek kedvencükhöz.

Kata megható búcsúját a második rész legizgalmasabb percei követték, mely során Török Zoltán bejelentette jövő évi csapatunkat. "Szín magyar csapatot szerettünk volna összehozni, de Kata távozásával ez az elképzelés kissé módosult! Igyekeztünk azonban ezen az irányvonal mentén kialakítani a jövő évi keretet, mely nyitott marad!" - mutatott rá az elképzelésekre ügyvezetőnk.

Két, eltérő korban lévő, de nagy tehetségünk, Krivacevic Tijana és Szabó Fanni két évet hosszabbított, a többi játékossal egy-egy éves kontraktusok kerültek aláírásra. Három új játékos érkezett: Pécsről a honi bajnokság egyik legértékesebb játékosa, Fegyverneky Zsófia; az ausztrál bő válogatott keret tagja és ausztrál bajnoki címmel büszkélkedő, magyar ősökkel rendelkező és magyar állampolgár Zavecz Hanna; illetve egy soproninak számító, a magyar nyelvet bíró ukrán kedvenc, Olexandra Gorbunova.

Egy játékos neve nem került bejelentésre, mivel a szóbeli megállapodás után, az általunk már aláírt szerződés, a játékos szignójával, az ankét végéig még nem érkezett vissza klubunkhoz.

Az MKB-EUROLEASING SOPRON 2011/12-es kerete a következő: Fegyverneky Zsófia, Fűrész Dia, Czank Tímea, Böröndy Vivien, Czinder Adrienn, Zavecz Hanna, Szabó Fanni, Olexandra Gorbunova, Krivacevic Tijana, Vágvölgyi Petra, Horti Dóra, Licskai Zsófia, Doncsecs Kitti

Zárásként Török Zoltán szólt a célokról és tervekről, melyek a nemzetközi porondon szolidak, de szerencse, és alázatos munka révén megnövekedhetnek. Egy légióssal vágunk tehát neki a szezonnak, de szükség esetén élhetünk még ezen opcióval az átigazolási időszak végéig.


- 2011-05-17




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    The new Euroleague Women season is getting started!
We begin our Euroleague Women campaign in Belgium from 8
10/26 14:38
    Bemutatjuk: Alice Kunek
Bal kézzel ír, jobb kézzel játszik, gazdasági tanulmányokat folytat, és folyamatosan fejlődni szeretne: bemutatkozik nekünk Alice Kunek!
10/24 20:45
    Mechelen warm up to Euroleague Women debut with a blowout win
The new Euroleague Women season has come, and – like we do every year – we will follow our group rivals' domestic campaigns
10/24 14:37
    Kiütéses győzelemmel hangolt az Euroliga nyitányára a Mechelen
Elérkezett az új Euroliga-szezon, ezért ahogy minden évben, idén is figyelemmel kísérjük Euroligás csoportellenfeleink hazai bajnoki szereplését
10/24 14:34
    Confident win ahead of first Euroleague Women clash
We came up big in the game against Vasas, and gradually increased our lead to make it a big triumph in the league
10/22 16:59
    A szokatlan időpont sem okozott üzemzavart
Az ebéd utáni frissítő alvás helyett ma a parketten volt dolguk lányainknak, akik magabiztos teljesítménnyel gyűjtötték be a győzelemért járó pontokat
10/22 16:08
    Let's kick off Saturday afternoon together!
Science Sopron KC are also playing on Saturday afternoon in Novomatic Aréna, we await our fans right after lunch, from 2
10/21 10:17
    Induljon velünk a szombat délután!
Miután a Sopron KC csapata is szombaton lép pályára a Novomatic Arénában, így már ebéd után, 14
10/21 10:00
    Bourges claim SuperCup Women title
The French side gradually increased their advantage, and won the game while keeping us under fifty points
10/18 22:27
    Bourgesban maradt a Szuper Kupa
A 18
10/18 21:40
    Euroleague Women classic for the SuperCup Women title
One year, nine months and one day
10/17 16:24
    Euroliga klasszikus a Szuper Kupáért
Egy év, kilenc hónap, és egy nap
10/17 16:19
    Török Zoltánnal indítjuk a harmadik évadot
Podcast csatornánk harmadik évadának első adását egy érdekes beszélgetéssel indítjuk
10/15 21:25
    We’ll keep building
It wasn’t an easy game but we still got the win along the team building process
10/14 20:37
    Építkezünk tovább
Nem volt könnyű mérkőzés, de győzelemmel folytattuk a csapatépítés mentén
10/14 20:13
    Let's go to the Arena on Friday night!
Because of the SuperCup game on Tuesday our next home game will take place at an unusual time, on Friday from 6 pm, in which we host BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
10/14 13:00
    Péntek este irány az Aréna!
A jövő keddi Szuper Kupa mérkőzés miatt szokatlan időpontban, pénteken 18 órakor kerül sor a következő hazai bajnoki mérkőzésünkre, melyen a BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklóst fogadjuk
10/13 17:00
    Crisis management at our club
The board of our club has great experience in managing difficulties, but we are facing an especially huge challenge in terms of functioning due to the energy crisis, as well as on a professional level, since Courtney Vandersloot is for now unable to join our team due to personal reasons
10/12 22:02
    Válság-menedzselés klubunknál
Klubunk vezetésének nagy tapasztalata van már a nehézségek menedzselése terén, de most különösen nagy kihívások elé nézünk a működés tekintetében az energia-válság miatt, illetve szakmai vonalon is, miután személyes okok miatt Vandersloot Courtney egyelőre nem tud csatlakozni a keretünkhöz
10/12 20:02
    We took control early
The girls came out strong right from the beginning and delivered a great win at home against TFSE-MTK
10/11 20:36


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkûl.