Keresés:     2025 június 01. vasárnap
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14










Hangulatos FINAL4-t szeretnénk rendezni


Április 20-22. között Sopron ad otthont a Női Euroliga négyes döntőjének. A FINAL4 előkészületei a bejelentés óta gőzerővel zajlanak. Tapasztalt stábunk egy kibővült létszámú csapattal dolgozik azon, hogy egy emlékezetes, magas színvonalú tornával öregbítse a város és a klub hírnevét.

"A FINAL4 rendezés mindannyiunk számár óriási kihívást jelent, de stábunknak jó alapul szolgálnak a zenés színházi rendezvényeink során, elsősorban a Miss Saigon gigaprodukció, a 2015-ös felnőtt Női Kosárlabda Európa bajnokság soproni csoportja, és az elmúlt két évben megrendezett U18-as női kontinenstornák kapcsán szerzett értékes tapasztalatok. A feladat összetett, a rendelkezésre álló idő pedig rövid. A rendezés odaítélése óta azonban rengeteg előkészületi munkát elvégeztünk már, és a sikeres FIBA vizit nyomán a felvázolt elképzeléseink apró változtatásokat követően véglegesítésre kerültek.

A Katasztrófavédelem, valamint a Soproni Rendőrkapitánysággal történt egyeztetést követően pedig már a megvalósítási szakaszba léphetünk.

A FINAL4 küzdelmeit az MTVA 11 kamerával fogja közvetíteni, amit, többek között az orosz és török állami televíziók, valamint több sportcsatorna jóvoltából százmilliók követhetnek a képernyők előtt.

A Novomatic Aréna is látványosan átalakul az elkövetkező hetek során. A fő pálya és az Akadémiai Oktatóközpont terme közötti mobil fal elbontásra kerül, és a 2015-ös EB-hez hasonlóan egy mobil lelátó kerül kialakításra. Ennek köszönhetően, a csarnok teljes befogadóképessége 3100 főre bővül. Kialakításra kerül egy tribün a média részére is, az alagsorban pedig egy média központ. Ugyanitt fontos szerepet kap a Női Magyar Kupa Döntő során átadott, minden igényt kielégítő, elegáns előadó terem, mely a sajtótájékoztatóknak szolgál helyéül. A Darázsfészek elnevezésű kisteremben 200 fő befogadására alkalmas VIP éttermet alakítunk ki.

A csarnok megszépült környezete sem marad üresen! Szurkolói zónák gondoskodnak majd arról, hogy tartalmasan teljen az idő a mérkőzéseken kívül is. Az Aréna nyugati oldalán a FAN ZONE 1-ben a játékoké lesz a főszerep, ahol 1500 nm-en elsősorban a fiatalok tölthetik majd kellemesen az időt a mérkőzések előtt és között. A stadion felöli keleti oldalon kialakítandó FAN ZONE 2-ben többek között sörsátor várja majd a szurkolókat. Az Aréna előtti területen VIP parkoló, továbbá akkreditációs pavilon és az előzetesen lefoglalt jegyek találhatnak gazdára. Az Aréna homlokzatára 150 nm nagyságú óriás poszter kerül.

Emléktárgyakban sem lesz hiány. Szurkolói póló, hátizsák, poszter és további emléktárgyak lesznek elérhetőek a FAN SHOP-ban.

Fontos információ, hogy a teljes területre egyszeri belépésre jogosító, helyre szóló napi jegyek válthatók, 10.000 Ft-os egységáron. A klub azonban gondol bérleteseire, saját utánpótlás játékosaira, akik a keddi napon a klub sportirodájában vásárolhatnak 10.00 és 20.00 óra között. A szerdai nap a soproniaké ( lakcímkártya és személyi igazolvány szükséges maximáltan 2 db belépőjegy megváltásához), akik szintén a klub sportirodájában vásárolhatnak korlátozott számban a belépőkből 10.00 és 18.00 óra között. Ezt követően, szerda estétől az interneten érhetőek majd el a jegyek, de továbbra is várjuk a sportirodán azokat, akik személyesen szeretnének jegyeket vásárolni."


- 2018-03-29




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    The new Euroleague Women season is getting started!
We begin our Euroleague Women campaign in Belgium from 8
10/26 14:38
    Bemutatjuk: Alice Kunek
Bal kézzel ír, jobb kézzel játszik, gazdasági tanulmányokat folytat, és folyamatosan fejlődni szeretne: bemutatkozik nekünk Alice Kunek!
10/24 20:45
    Mechelen warm up to Euroleague Women debut with a blowout win
The new Euroleague Women season has come, and – like we do every year – we will follow our group rivals' domestic campaigns
10/24 14:37
    Kiütéses győzelemmel hangolt az Euroliga nyitányára a Mechelen
Elérkezett az új Euroliga-szezon, ezért ahogy minden évben, idén is figyelemmel kísérjük Euroligás csoportellenfeleink hazai bajnoki szereplését
10/24 14:34
    Confident win ahead of first Euroleague Women clash
We came up big in the game against Vasas, and gradually increased our lead to make it a big triumph in the league
10/22 16:59
    A szokatlan időpont sem okozott üzemzavart
Az ebéd utáni frissítő alvás helyett ma a parketten volt dolguk lányainknak, akik magabiztos teljesítménnyel gyűjtötték be a győzelemért járó pontokat
10/22 16:08
    Let's kick off Saturday afternoon together!
Science Sopron KC are also playing on Saturday afternoon in Novomatic Aréna, we await our fans right after lunch, from 2
10/21 10:17
    Induljon velünk a szombat délután!
Miután a Sopron KC csapata is szombaton lép pályára a Novomatic Arénában, így már ebéd után, 14
10/21 10:00
    Bourges claim SuperCup Women title
The French side gradually increased their advantage, and won the game while keeping us under fifty points
10/18 22:27
    Bourgesban maradt a Szuper Kupa
A 18
10/18 21:40
    Euroleague Women classic for the SuperCup Women title
One year, nine months and one day
10/17 16:24
    Euroliga klasszikus a Szuper Kupáért
Egy év, kilenc hónap, és egy nap
10/17 16:19
    Török Zoltánnal indítjuk a harmadik évadot
Podcast csatornánk harmadik évadának első adását egy érdekes beszélgetéssel indítjuk
10/15 21:25
    We’ll keep building
It wasn’t an easy game but we still got the win along the team building process
10/14 20:37
    Építkezünk tovább
Nem volt könnyű mérkőzés, de győzelemmel folytattuk a csapatépítés mentén
10/14 20:13
    Let's go to the Arena on Friday night!
Because of the SuperCup game on Tuesday our next home game will take place at an unusual time, on Friday from 6 pm, in which we host BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
10/14 13:00
    Péntek este irány az Aréna!
A jövő keddi Szuper Kupa mérkőzés miatt szokatlan időpontban, pénteken 18 órakor kerül sor a következő hazai bajnoki mérkőzésünkre, melyen a BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklóst fogadjuk
10/13 17:00
    Crisis management at our club
The board of our club has great experience in managing difficulties, but we are facing an especially huge challenge in terms of functioning due to the energy crisis, as well as on a professional level, since Courtney Vandersloot is for now unable to join our team due to personal reasons
10/12 22:02
    Válság-menedzselés klubunknál
Klubunk vezetésének nagy tapasztalata van már a nehézségek menedzselése terén, de most különösen nagy kihívások elé nézünk a működés tekintetében az energia-válság miatt, illetve szakmai vonalon is, miután személyes okok miatt Vandersloot Courtney egyelőre nem tud csatlakozni a keretünkhöz
10/12 20:02
    We took control early
The girls came out strong right from the beginning and delivered a great win at home against TFSE-MTK
10/11 20:36


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkûl.