Ugyan már belecsaptunk a bajnoki döntőbe, de még sokáig fogjuk emlegetni az elmúlt hétvége álomszerű történéseit.
Rengeteg ember dolgozott éjt-nappallá téve azért, hogy a FINAL4 minden érintettje, a csapatoktól kezdve, a médián, önkénteseken, vendégeken át, egészen a szurkolókig bezárólag olyan élményekkel gazdagodjon, mely végigkíséri egy egész életen át. SIKERÜLT!
Tudtuk, hogy óriási feladatra vállalkozunk, a legnagyobbra, mely egy klub életében előfordulhat. Ahogy ügyvezetőnk, Török Zoltán jellemezte, a Mount Everestet kellett megmásznunk rendezés terén, és büszkék lehetünk arra, hogy felértünk az európai női kosárlabdázás csúcsára.
Már a rendezvény ideje alatt is záporoztak felénk az elismerő jelzők, melyek száma azóta sem csökkent.
A FIBA európai vonalának vezetője, Kamil Novak külön levélben köszönte meg a kiváló rendezést, a barátságos fogadtatást és szurkolóink szenvedélyes buzdítását, mely magával ragadott minden résztvevőt. Ahogy írja, a soproni FINAL4 hozzájárult a női kosárlabdázás fejlődéséhez!
Az európai női kosárlabda első számú szakírója, Paul Nilsen egyenesen beleszeretett a soproni FINAL4-ba, mely kapcsán nem győzte halmozni a szebbnél szebb jelzőket. A honi médiában is a címlapokra kerültünk, sőt a WNBA sztárokat felvonultató csapatok révén a tengerentúlon is kiemelt figyelmet, és visszhangot kapott klubunk, és Sopron városa.
Örök élményként tekintenek vissza a fellépők is! A rendezvényen fellépett a Freddie, a Budapesti Operettszínház, a Lords of Gravity (zsákoló csoport), a Strokes, illetve két táncoslány csoport, a lengyel Gdynia Cheerleaders, és az orosz Funny Foxes.
Mind az orosz, mind a lengyel táncoslány csoport elismerő szavakkal méltatta levelében a soproni légkört.
A rendezvényen nagy sikert arattak a kísérő programok, szolgáltatások is, így a sörsátor, a Food Street kocsik, az arcfestés, a mézeskalács rajzolás, a légvár, és a különböző kosárlabdás ügyességi feladatok.
Nézzünk néhány érdekes számadatot is!
A torna során nem kevesebb, mint 63 lelkes Önkéntes segítette a munkánkat. A dicsérő szavak őket is megilletik! Ezúton is köszönjük a segítségüket!
776 akkreditáció került kiállításra a torna kapcsán. A média, a TV munkatársaival egyetemben, 120 fővel képviseltették magukat.
A TV 13 kamerával, helyszíni, élő stúdióval, a jelenleg legmodernebb mozgó kamionos TV stúdióval vonult fel a helyszínen. Az adást az orosz és török TV is átvette, de online streamen kersztül az egész világon nyomon követték a közvetítést.
Sokan érkeztek Sopronba bel-, és külföldről egyaránt. Az Aréna kibővítésének köszönhetően a helyszínen jelen lévők száma minden nap meghaladta a háromezret! Több, mint 200 VIP vendég tette tiszteletét, köztük a kosárlabda élet elismert vezetői, edzői, játékosai, ügynökei, akiket városunk szépsége is lenyűgözött. Szombaton egy különleges programra invitáltuk vendégeink egy részét, akik hercegi fogadtatásban részesültek Fertődön, az Eszterházy kastélyban.
A Nemzetközi Szövetség a valaha volt egyik legszínvonalasabb FINAL4-jának titulálta a soproni tornát, mind a rendezés, mind a mérkőzések színvonalát illetően.
Sikertörténet a javából!