A bajnoki tabella két első helyezettjének összecsapásáról sérülés miatt hiányzott csapatunkból kapitányunk, Fegyverneky Zsófi. Szekszárdi részről az Európa Kupa mérkőzést kihagyó Erica McCall már együtt melegíthetett a társakkal. A légiósaink közül ezúttal Amanda Zahui kapott pihenőt. A mérkőzés előtt Sopron Megye Jogú Város képviseletében dr. Farkas Ciprián tanácsnok köszöntötte hazánk 2018 Év Női Kosárlabda Játékosát, Fegyverneky Zsófiát, aki a múlt heti 30. Sportgálán a győri bajnoki miatt nem tudott jelen lenni az ünnepélyes gálán. Jó hangulatban indult a derbi, kellemesen megtelt a lelátó soproni és szekszárdi része is.
Fotó: Tóth Zsombor
Az első támadásokat nem tudták kosárral zárni a csapatok, dea második perc elején Yvonne második hármas kísérlete már jól sült el (3-0). Szekszárdi büntetők után Eldebrink kezében maradtak az első vendég pontok. Nagy taktikai csatát láthattunk, mely leginkább a védekezésről szólt. A 4. percbe lépve Zeljko Dokic kért időt (3-0). Candice és Betti révén mi folytattuk gólokkal a mérkőzést (5. perc 7-0). A rangadó az alakulását tekintve kísértetiesen hasonlított a Salamanca ellenihez. Bíztunk benne, hogy a forgatókönyv innentől már változni fog (11-0). Mindenesetre Bishop a 6. percben megszerezte a kékek első kosarát távolról, Yvonne viszont ugyanolyan értékűvel válaszolt (7. perc 14-3). Dojkic és Eldebrink csökkentette a távolságot két jó megmozdulással, de megint Yvonne villant. A harmadik triplája ért célba (8. perc 17-7). Zónára váltott ellenfelünk. A palánkunk alatt előbb a horvát Dojkic igazolta tehetségét, majd az ausztrál Bishop is betalált. A negyed végén Czukor Dalma hintett egy triplát a sarokból, de Dojkicnak még volt ideje visszatámadni és kosarat szerezni (20-14).
Fotó: Tóth Zsombor
Védekezésben váltottunk, Yvonne vette át a jól mozgó Dojkic őrzését. Ismét kivédekeztünk egy szekszárdi akciót rádobás nélkül! A túloldalon érthetően maradt a jól záró zóna, melyet a 12. perc végén Aleks végre átdobott a kispadunk elől. Érkezett is a szekszárdiak időkérése (23-14). A gyors ellentámadásainkat láthatóan igyekeztek csírájában elfojtani a vendégek, akár fault árán is. A 14. percben visszaállt a mérkőzés eleji 11 pontos különbség (25-14). A 15. percben Betti kapott zseniális labdát Yvonne-tól. Találatával kétszer annyi pontnál jártunk már, mint riválisunk (28-14). Jó volt nézni a magas színvonalú védekezésünket. Minden helyzetért megszenvedtek Studerék. Egy alkalommal a palánkunk alatti alapvonali bedobásukból is visszajátszás lett (17. perc 32-14). A 17. percben zúgott a „Húsz! Húsz! Húsz!”. Ismét 11-0-ás futást produkáltunk (34-14). Dojkic szakította meg ellenfelünk nullás periódusát (18. perc 34-16). A szünetre 19 pontos előnnyel vonulhattunk, miután a második 10 percben csak 4 (!) pontot engedélyeztünk Bishopéknak (37-18).
Fotó: Tóth Zsombor
Ausztrál kosárral indult a második félidő, de utána kétszer is mi következtünk. Sőt, nem sokkal később a zóna ellen Aleks triplát szerzett (23. perc 45-20). Emelte védekezése keménységét a KSC, de ezzel csak azt érte el, hogy három és fél perc alatt összeszedett 5 személyi hibát. Jól játszottunk, de amint lankadt egy kicsit a figyelmünk, azt kihasználta a jó erőkből álló ellenfelünk (25. perc 49-28). A negyed közepén felpörgettük a játékot. 27 ponttal jártunk előbbre. Időt kért Zeljko Dokic (26. perc 55-28). Továbbra is tanácstalannak tűntek a vendégek, az történt a pályán, amit mi akartunk. A jó kezű klasszis, Bishop igyekezett pontos dobásaival tartást adni társainak. Beszédes adat volt, hogy míg nálunk 8, addig a kékeknél 5 játékos osztozott a pontokon, és míg nálunk 15 pont jött a magyar fiataloktól, addig a túloldalon csupán 4 (29. perc 57-34). A védekezésünk az idő haladtával valamelyest lazult (talán a csütörtöki csata okán is), de így is biztosan tartottuk magunktól távol Studeréket (3. negyed vége 60-37).
Fotó: Tóth Zsombor
Újra lehúztuk a rolót, nem először járt le a szekszárdiak támadóideje. Jól lépegettek be centereink a palánk alá, a különbség ismét növekedett (33. perc 64-38). Csapatunk teljes mértékben kiszolgálta szurkolóit, akik a 33. percben már ollézva kísérték támadásainkat (68-40). A 36. percben Yvonne 30 pont fölé lőtte az előnyünket (72-41)! A 39. percbe lépve Kami is feliratkozott a pontszerzők listájára (75-44). Nem sokkal később Virág is csatlakozott a többiekhez, így már mindenki neve meleltt szerepelt pont! Szurkolóink felállva ünnepelték végig az utolsó kért percet! Megérdemelték a lányok, akik fantasztikus teljesítménnyel rukkoltak ki (82-48)!
Szerdán a Kurszk otthonában folytatjuk, majd jövő szombaton az MTK-hoz utazunk.
Roberto Iniguez: Voltak nehéz pillanataink az elmúlt hetekben, de ez a lényeg, hogy hiszünk magunkban, a munkában és megyünk előre. Kifejezetten boldog vagyok a magyar játékosaink mai teljesítménye miatt! Nagyon sokat adtak ma nekem vissza. Fontos, hogy megmutassák magukat, legyen önbizalmuk! Koncentráltan, jól játszottak. Nagyon fontos számunkra, hogy tudjuk, számíthatunk rájuk!
Zeljko Dokic: Gratulálok a Sopronnak! Jól, szépen kosárlabdáztak. Turner nem játszott jól a Salamanca ellen, de ma ő is megmutatta, mekkora játékos. Extrán, motiváltan játszott védekezésben és támadásban egyaránt. Extra pluszt adott a csapatának, mely bennünk nem volt meg. Úgy érzem, dekoncentráltan jöttünk ma Sopronba. Volt elképzelésünk, hogy mit akarunk játszani, de sok hibával kezdtünk az első negyedben, és ekkor láttam már, hogy a mai meccsen ez nem lesz elég. Szomorú vagyok, én úgy nőttem fel, hogy a Sopron ellen mindig a maximumot adjuk, de azt is látni kell, hogy ellenfelünknek itthon nincs konkurenciája. A Kurszk és a Jekatyerinburg után szerintem a legerősebb keretük van Európában. Kívánom nekik, hogy nyerjenek meg az utolsó három Euroliga mérkőzésükből legalább kettőt, jussanak be a rájátszásba, és a FINAL4-ba is. Jól dolgoznak, és kell ez a magyar kosárlabdának!
Dubei Debóra: Egy nagyon fontos mérkőzést nyertünk meg! Számunkra a csütörtöki mérkőzés egy fájó pont, és szerettük volna azt feledtetni. Ez sikerült, jó úton haladunk! Fontos meccseink jönnek továbbra is! Még több munkával szeretnénk a közeljövőben teljesíteni és még több ilyen telejsítményt nyújtani, mint a mai!
Abby Bishop: A Sopron nagyon jól játszott! Semmi esélyt nem adott számunkra. Nagyon jó csapat a Sopron, ki lehet itt kapni, de csalódás a mai játék, az eredmény. Vissza kell menni Szekszárdra és dolgozni tovább.
Because of the SuperCup game on Tuesday our next home game will take place at an unusual time, on Friday from 6 pm, in which we host BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
A jövő keddi Szuper Kupa mérkőzés miatt szokatlan időpontban, pénteken 18 órakor kerül sor a következő hazai bajnoki mérkőzésünkre, melyen a BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklóst fogadjuk
The board of our club has great experience in managing difficulties, but we are facing an especially huge challenge in terms of functioning due to the energy crisis, as well as on a professional level, since Courtney Vandersloot is for now unable to join our team due to personal reasons
Klubunk vezetésének nagy tapasztalata van már a nehézségek menedzselése terén, de most különösen nagy kihívások elé nézünk a működés tekintetében az energia-válság miatt, illetve szakmai vonalon is, miután személyes okok miatt Vandersloot Courtney egyelőre nem tud csatlakozni a keretünkhöz