Keresďż˝s:     2020 jďż˝nius 05. pďż˝ntek
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14












Szurkoljuk ki a 13. bajnoki címünket!


Hétfőn megszereztük második győzelmünket is a bajnoki döntőben, így csütörtökön 18 órától, hazai pályán megkoronázhatjuk a szezont egy bajnoki arannyal.

Kísértetiesen hasonlított a miskolci találkozó rajtja az előzőhöz. A feldobástól fogva kezünkbe vettük az irányítást, és pillanatok alatt megnyugtató előnyre tettünk szert, megalapozva ezzel a folytatást. Ugyan a szünet után egy ideig még az öltözőben ragadtunk fejben, de még időben kapcsoltunk és visszaállítottuk a rendet. Becsülettel küzdöttek a hazaiak, de nem tudták megakadályozni a magabiztos győzelmünket, mellyel egy lépésre kerültünk a 13. bajnoki elsőségünktől. Ráadásul sorozatban az ötödik alkalommal emelhetnénk magasba a serleget, és mindezt hibátlan mérleggel, melyet történetünk során egyszer sikerült eddig kiviteleznünk.

Kérnénk szurkolóinkat, hogy aki teheti, zöld vagy sárga pólóban jöjjön a mérkőzésre, melyre szurkolói kellékekkel is készülünk. Keressék a bejáratoknál!

A találkozó előtt Amanda Zahui-t kérdeztük a várakozásairól.



Jegyek a helyszínen válthatók 1500 forintos egységáron. 14 év alatt és 70 év felett a belépés ingyenes! A pénztárak 16.30 órától nyitnak. A nagy érdeklődésre való tekintettel kérjük, hogy mindenki időben érkezzen a csarnokba.

A mérkőzés nyomon követhető élőben az M4 Sport csatornán, illetve a sport.mindigo.hu oldalon online stream formájában is.

Sopron vs. DVTK

75 bajnoki
48 győzelem/27 vereség
5817 dobott/5448 kapott pont

2019.04.29. - A második mérkőzésen történt

ALUINVENT-DVTK - Sopron Basket 45-62 (6-12, 15-23, 15-15, 9-12)

ALUINVENT-DVTK: Medgyessy 5/3, Walker 11, Skoric 12, Putnina 2, Mokango 11 Cs.: Szabó F. 2, Szűcs R. 2, Zele D. -, Kiss A. -, Kányási V. -
Sopron Basket: Turner 8/6, Casas 18/6, Crvendakic 2, Dupree 19, Határ 4 Cs.: Zahui 11/3, Fegyverneky -, Dubei -


- 2019-04-30




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Nem tudta bevenni Sopront a török had
Új szakvezetővel, tovább fiatalított csapattal vágtunk neki az idei szezonnak, melynek kezdete minden várakozásunkat felülmúlta
05/30 10:00
    The Turkish were unable to take Sopron
We got into this season with a new head coach and a roster that was even younger than before, and the beginning of it was above all expectations
05/29 12:06
    FINAL4 came back to Sopron
Who would have thought back in 2018 that a year later we would be able to host the Euroleague FINAL4 again? Well, the world set their eyes on Sopron again, because the decision-makers at FIBA thought that only the experience staff of our club would be able to organize the event on a high level within three weeks
05/26 11:37
    A FINAL4 visszatért Sopronba
Ki gondolta volna 2018-ban, hogy egy év múlva ismét mi rendezhetjük az Euroliga négyes döntőjét? Már pedig ismét Sopronra szegezte tekintetét a nagyvilág, miután a FIBA döntnökei úgy gondolták, egyesül a mi klubunk tapasztalt stábja tudja három hét alatt megszervezni magas színvonalon az eseményt
05/26 10:00
    The first step towards the third F4
It is generally thought that it is always easier to get to the top than to stay there
05/22 15:20
    Az első lépés a harmadik F4 felé
Általános vélekedés, hogy a csúcsra mindig könnyebb felérni, mint ott maradni
05/22 11:00
    Celebration
Regarding the 2018 Euroleague Final every basketball enthusiast was preparing for celebration
05/19 12:37
    Ünnep
A 2018-as FINAL4 döntője kapcsán ünnepre készült minden magyar kosárlabda barát! Először léphetett pályára magyar csapat az Euroliga elsőségért! A túloldalon egy kisebb világválogatott sorakozott fel, mely érvényre is juttatta nagyobb erejét a remekül küzdő csapatunkkal szemben
05/19 11:00
    Betti undergone surgery
Our center Betti Határ has been suffering from pain in her ankle, and has finally decided to undergo operation
05/18 14:33
    Megműtötték Bettit
Centerünk, Határ Betti a szezon utolsó másfél hónapjában sokszor kínlódott a bokájával, és végül úgy döntött, hogy aláveti magát az operációnak
05/18 14:02
    Roster Announcement
Our club has completed the creation of the roster for the 2020/2021 season
05/15 17:48
    Kerethirdetés
Klubunk befejezte a 2020/21-es kosárlabda szezon csapatának kialakítását
05/15 17:01
    THE LONG SHOT!
Even making it to the FINAL4 in 2018 was an incredible performance, not to mention that for the first time in club history we were able to host the top clubs of Euroleague and many important personalities of the basketball world
05/14 09:10
    A HÁRMAS!
Már az is elképesztő teljesítmény volt, hogy 2018-ban ott lehettünk a FINAL4-ban, arról nem is beszélve, hogy fennállásunk során először láthattuk vendégül rendezőként az Euroliga top csapatait és a kosárlabda világ számos neves személyiségét
05/14 09:02
    Irány a FINAL4!
Két éve, március idusán felfoghatatlan siker kapujába érkeztünk
05/12 10:34
    FINAL4! Here we come!
Two years ago at the ides of March we have come to the gates of an incomprehensible success
05/12 08:26
    Gáspár Dávid visszatekint
Gáspár Dávidot kértük fel, hogy értékelje első soproni szezonját
05/10 18:00
    The historic 10th
The league finals brought a county rivals’ series, in which we had control over three games that we had won we put the golden star representing the 10th championship title in our crest
05/08 12:03
    A történelmi 10.
2016-ban megyei párharcot hozott a bajnoki döntő, melyet végig uralva, három magabiztos győzelemmel helyeztük el címerünkben a történelmi, 10
05/08 10:13
    Gold fever began in Sopron in 1993
One of the most important milestones of Sopron1s women’s basketball
05/05 14:08


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.