Keresďż˝s:     2019 november 12. kedd
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14












Rangadóról rangadóra


Vasárnap 18 órától a 63. Sopron-Szekszárd bajnoki mérkőzéssel zárjuk a hetet, melyen a célunk nem lehet más, mint megőrizni veretlenségünket.

Riválisunk jelenleg a tabella harmadik helyét foglalja el négy győzelemmel és egy vereséggel. Előbbieket magabiztosan érték el, míg az egyetlen vereségüket a DVTK otthonában gyűjtötték be nagy küzdelmet követően. Az Európa Kupában eddig hibátlan sormintát követnek, legutóbb a német Herner TC vendégeként ünnepelhettek győzelmet.

A korábbról már jól ismert nevek közül a magyar válogatott Studer Ágnes, a WNBA-s Erica McCall, és a horvát kosárlabda üdvöskéje, Ivana Dojkic alkotta hármas idén is megbízható teljesítményt nyújt fordulóról-fordulóra. Utóbbi még emelt is a játéka minőségén és kiegyensúlyozottságán. A nyáron igazolt Marie Ruzickova hamar beilleszkedett a szekszárdi játékrendszerbe. A szlovák játékos számunkra sem ismeretlen. Egészen fiatal korában nálunk is megfordult, még a Zala Volánnal kialakított szoros együttműködés időszakában. Az amerikai Marshallt sérülés miatt hamar elveszítették, helyét honfitársa, Daniel Cherise Michelle vette át, akivel nem vettek zsákbamacskát, hiszen pár évvel korábban már erősítette őket. Az látszik, hogy Gereben Lívia - akinek ezúton is a legjobbakat kívánjuk - hiányát megérzik, de így is biztosak lehetünk abban, hogy ott lesznek a bajnokság végelszámolásánál.

Csapatunk minden nappal egyre jobb formában kosárlabdázik. A védekezésünk már most Euroliga szintű, mellyel egyelőre azt is elbírjuk, hogy támadásban majdnem minden mérkőzésen vannak gyengébb periódusaink. A Montpellier, a Győr és a Fenerbahce is alaposan megszenvedett a védekezésünkkel. Miután a szekszárdiak is erre építenek, így valószínűleg ez fogja jellemezni a vasárnapi rangadót is. Számítunk lelkes szurkolóinkra is, akik az ajándék tapsolókkal felvértezve remek hangulatot teremtettek a törökökkel szemben, átsegítve lányainkat a kritikus pillanatokon is.

A mérkőzés előtt Weninger Virág állt a kameráink elé.



Mérkőzésre jegyek a helyszínen válthatók 1200 forintos egységáron. 14 év alatt és 70 felett a belépés ingyenes!

A mérkőzés nyomon követhető online statisztikai közvetítés formájában a szövetség weboldalán, illetve élő videóképen keresztül a sport.mindigo.hu jóvoltából.

Sopron vs. Szekszárd

62 mérkőzés
57 győzelem/5 vereség
5409 dobott/3853 kapott pont


- 2019-10-26




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    European Championship in 2020 in Sopron again!
FIBA has informed the Hungarian Federation that from the 8th to the 16th of August 2020 Sopron will host the U20 Women's European Championship
11/12 09:34
    Thirty-point victory by Gdynia before the break
The Polish beat their rivals in the league with ease
11/11 09:37
    Harmincpontos Gdynia-siker a szünet előtt
A lengyelek nagyon simán verték aktuális ellenfelüket a bajnokságban
11/11 09:35
    Introducing: Alíz Varga
Our young player is spending her first season with us
11/10 20:08
    2020-ban újra U20 EB Sopronban!
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) arról tájékoztatta a magyar szövetséget (MKOSZ), hogy 2020
11/10 19:50
    Már Sopronban a válogatott
November 17-én Sopronban fogadja Szlovákia nemzeti csapatát válogatottunk, mely szombaton reggel, a Novomatic Aréna Akadémiai Oktatóközpontjában megkezdte a felkészülést a selejtező mérkőzésekre
11/09 12:28
    Bajnokok Tornája, immáron nyolcadszor!
Hétfőtől Európa legjobb leány U16-os bajnokcsapatai lepik el a Novomatic Arénát
11/09 12:25
    Lyon win thriller of opposite halves
We built a big lead in the first half but then Lyon managed to come back into the game and turned it their way in a real nail-biter
11/06 21:50
    Elfogyott a tetemes előnyünk a végére
Ellentétes félidők mérkőzésén a második játékrészben sajnos nem tudtuk fenntartani a játékunk színvonalát, így hiába vezettünk 19 ponttal a 21
11/06 21:40
    Lyon are not the rookie category
Our team will be facing a new challenge from 8 pm on Wednesday
11/05 11:02
    Nem az újonc kategóriát képviseli a Lyon
Szerda este 20 órakor újabb kihívás elé néz csapatunk
11/04 18:43
    Lyon deliver knock-out punch at the weekend
Our next Euroleague rivals came away with a victory of an almost 40-point margin in the French league
11/04 10:51
    Kiütötte hétvégi ellenfelét a Lyon
Következő Euroliga-ellenfelünk hazai pályán aratott közel negyvenpontos sikert a francia bajnokságban
11/04 10:49
    Big road win after tight first half
It took us a while to crack ZTE's defense and get into rhythm but in the end we came away with a confident victory from Zalaegerszeg
11/03 18:48
    Nem érződött a tartalékos felállás!
Két kulcsemberünk hiányát is ellensúlyozni tudtuk, és remek játékkal, szurkolóink hathatós támogatása mellett, magabiztos sikert arattunk Zalaegerszegen
11/03 18:37
    Last league game before the break
Because of the FIBA international qualifiers there will be a short pause in the schedule, before which we are facing a two-game road trip, one of which will take place on Sunday in Zalaegerszeg
11/02 14:54
    Az utolsó bajnoki a szünet előtt
A válogatott selejtezők miatt novemberben kisebb szünet következik a menetrendben, melyet megelőzően még két idegenbeli túra vár ránk, az egyik vasárnap, Zalaegerszegre
11/02 12:41
    Girona snap our unbeaten record in Euroleague
The hosts got off to a good start with a 10-2 run and they carried that advantage all the way through the game until the final buzzer
10/31 22:26
    Óriásit küzdöttünk, de ma nem jött össze a győzelem
Túl sok nehézséggel találtuk ma szembe magunkat, így a nagy küzdés ellenére, elszenvedtük első vereségünket a szezonban
10/31 22:09
    To ruin Girona's home-court debut
There are only four unbeaten teams left in Euroleague, one of which is ours
10/29 09:02


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.