A Gdynia elleni kemény ütközet után Pécsre vezet csapatunk útja, ahol a PEAC vendégeként szeretnénk megőrizni bajnoki veretlenségünket. Jelen helyzetünkben nem lesz egyszerű dolgunk!
Ahogy azt a Gdynia elleni találkozó is megmutatta, Jelena Brooks kiesése még Briann January korábbi sérüléséhez képest is komolyabb érvágással járt, hiszen Jeca hiánya szerkezeti változásokat is megkövetelt. Több játékos is számára szokatlan pozícióba került, mely rányomta a bélyegét támadásainkra. Ráadásul Tina sem tudott a kifordult bokája miatt kellő játékpercet vállalni. A lányok mindent beleadtak, de a jól felkészített, masszív lengyel csapat, a WNBA-s német center, Gülich vezérletével elcsente tőlünk a győzelmet.
Az Euroliga természetesen más szintet jelent, mint a honi pontvadászat, de oda kell figyelnünk Meszlényi Róbert alakulatára. A baranyaiak jelenleg ugyan csak a tabella 9. helyét foglalják el, de minden bizonnyal ott szeretnének lenni a pécsi rendezésű Magyar Kupa márciusi döntőjén, amihez a bajnok féltávnál ott kell lenniük a legjobb nyolc között, melytől csupán egy lépés választja el őket. Figyelmeztető jel lehet az is, hogy egy hete 70-62 arányban legyőzték az egyre jobban összeálló Cegléd együttesét, és velünk ellentétben egy hetet tudtak készülni a vasárnapi mérkőzésre.
Ahogy azt Gáspár Dávid is elmondta a csütörtöki vereség után, a lányok keményen dolgoznak, és remélhetőleg a stabil védekezésünk mellett a támadásainkat is sikerül hatékonyabbá tennünk, ebben az új felállásban is.
A mérkőzés előtt Czukor Dalmát kérdeztük a várakozásairól.
A vasárnap 18 órakor kezdődő találkozó nyomon követhető online statisztikai közvetítés formájában a szövetség weboldalán, illetve élő videóképes közvetítés formájában a sport.mindigo.hu oldalán.
Sopron vs. PEAC
17 mérkőzés
13 győzelem/4 vereség
1277 dobott/1032 kapott pont
Because of the SuperCup game on Tuesday our next home game will take place at an unusual time, on Friday from 6 pm, in which we host BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
A jövő keddi Szuper Kupa mérkőzés miatt szokatlan időpontban, pénteken 18 órakor kerül sor a következő hazai bajnoki mérkőzésünkre, melyen a BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklóst fogadjuk
The board of our club has great experience in managing difficulties, but we are facing an especially huge challenge in terms of functioning due to the energy crisis, as well as on a professional level, since Courtney Vandersloot is for now unable to join our team due to personal reasons
Klubunk vezetésének nagy tapasztalata van már a nehézségek menedzselése terén, de most különösen nagy kihívások elé nézünk a működés tekintetében az energia-válság miatt, illetve szakmai vonalon is, miután személyes okok miatt Vandersloot Courtney egyelőre nem tud csatlakozni a keretünkhöz