Keresďż˝s:     2020 oktďż˝ber 25. vasďż˝rnap
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14












Euroliga: Október végi rajt, buborékos lebonyolítással


Döntés született az Euroliga lebonyolításáról, mely október végén indul a selejtezőkkel, és november végén, december elején kerül sor az első körre.

Előzetesen két változat került kidolgozásra, melyekre a 18 érintett csapat és azok 10 nemzeti szövetsége szavazott. A voksolás döntetlennel zárult, így végül a FIBA hozta meg a végső döntést, mely alapján a következőképpen alakul a szezon.

Október végén (28/29.) rendezik a selejtezőket, melyet követően, 16 csapat részvételével, november 29. és december 5. között kerül sor az első körre, egy helyszínen, buborékos formában, négy csapatos csoportokkal, 3-3 mérkőzéssel. Ezt januárban követi egy újabb kör 17-e és 23-a között, így két buborékos helyszíni lebonyolítással le is zárul az alapszakasz. Mindegyik csapatra hat mérkőzés vár.

Klubunk a "D" jelű csoportba kapott besorolást a török Galatasaray, a francia Bourges, és a szintén francia Basket Landes társaságában.

A csoportokból az első kettő jut tovább a rájátszásba, a 3. és 4. helyezett befejezi a nemzetközi küzdelmeket, nem kapnak átsorolást az Európa Kupába.

A play-off március 14-20. között kerül megrendezésre, szintén egy helyszínen, buborékos formában, ahol oda-visszavágós alapon mérkőznek meg egymással a felek. Csapatunk továbbjutás esetén a "B" jelű csoport továbbjutóival kerül szembe, mely a Prága, Fenerbahce, Lyon, Gdynia négyesből kerül ki.

További csoportok

A csoport: Kurszk, Orenburg, Avenida, DVTK/Izmit
C csoport: Jekatyerinburg, Schio, Riga, Girona/Sepsi

A buborékok helyszínére pályázni lehet, melynek feltételeit az elkövetkező 7-10 napban ismerteti a klubokkal a nemzetközi szövetség.

Török Zoltán: Felelősségteljes döntés született!

"Örülök annak, hogy a FIBA elmozdult az eredeti elképzelésétől, és figyelembe vette a csapatok kéréseit" - tette hozzá a döntéshez Török Zoltán, ügyvezetőnk. - "Ugyan a FIBA végül nem azt a változatot támogatta, amit klubunk, a DVTK és az MKOSZ, de ez a lebonyolítás is elfogadható számunkra! Annyi kritikát lehet megfogalmazni ezzel a verzióval szemben, hogy nagyon alacsony a mérkőzés szám, de azt is hozzá kell tenni, hogy ugyanolyan mértékben előtérbe helyezte a játékosok és sportszakemberek egészségének megóvását és a biztonságos lebonyolítást, ahogy azt mi is szerettük volna."

A FIBA a döntés kapcsán felhozta példának a Champions League hasonló, már kipróbált lebonyolítását, mely előremutató. "Azt gondolom, felelősségteljes döntés született!" - zárta gondolatait ügyvezetőnk.



- 2020-09-17




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Application successful! We are hosting a Euroleague HUB!
After the 2015 European championship group phase, two iconic FINAL4's and three successful youth European championships Novomatic Aréna will serve as the venue for yet another prestigious FIBA tournament! According to the statement released today by the international Basketball Federation our club will host the first regular season bubble hub between November 29 and December 5
10/23 14:08
    Cegléd-Sopron: Rescheduled!
STATEMENT Sopron Basket and VBW CEKK Cegléd have mutually agreed to reschedule their league game originally set to be played on october 24th to a later date, because of some suspicious cases of coronavirus found in the team of Sopron Basket
10/23 12:05
    Cegléd-Sopron: Elhalasztva!
KÖZLEMÉNY A Sopron Basket és a VBW CEKK Cegléd közös megegyezéssel az október 24-re kiírt bajnoki mérkőzés elhalasztása mellett döntött, miután a Sopron Basket csapatánál koronavírus fertőzésre utaló gyanús eseteket találtak
10/23 11:40
    Bemutatjuk: Varga Sára
Városunk szülötte, Varga Sára kisdarázsként kezdte a kosárlabdázást, és jutott el alázatos munkával a felnőtt csapatig, ahol hétről hétre remek teljesítménnyel örvendezteti meg egykori és jelenlegi edzőit és szurkolóinkat
10/21 09:25
    Karanténban a PEAC, szerdai bajnoki elhalasztva
Az elmúlt hét gyanús esetei után játékosaink és stábunk újabb teszten esett át, mely egytől-egyig negatív eredményt hozott
10/19 18:15
    Sopron-Vasas: Elhalasztva!
KÖZLEMÉNY A Sopron Basket és a Vasas Akadémia közös megegyezéssel az október 17-re kiírt bajnoki mérkőzés elhalasztása mellett döntött, miután mindkét csapatban koronavírus fertőzésre utaló gyanús eseteket találtak
10/16 13:27
    Betti's PCR test came out positive
As we have reported, all players' coronavirus tests brought a negative result on Monday, but Betti Határ told us before, that she doesn't feel completely well, she doesn't have a high temperature, but her head hurts, and so according to the protocol in use at the club we separated her from the team and had another test done on her yesterday, which brought a positive result today, so Betti was put into quarantine
10/15 17:11
    Pozitív eredményt hozott Betti PCR tesztje
Ahogy arról beszámoltunk, hétfőn játékosaink koronavírus tesztje mindenkinél negatív eredményt hozott, ám Határ Betti már előtte jelezte, hogy nem érzi teljesen jól magát, láza nincs, de fáj a feje, ezért a klubnál alkalmazott protokoll szerint elkülönítettük a csapattól, majd a tegnapi napon újra teszteltettük, ami a mai napon pozitív eredményt hozott, így Betti karanténba került
10/15 13:49
    Three in a row
We started out strong and kept up that performance during the entire game, in which our young guns took their chance to show themselves
10/14 20:13
    Öt perc alatt elrendeztük a találkozót
Csapatunk remek hozzáállással lépett pályára a fiatal PINKK-Pécsi 424 ellen, mely már egy negyed után 20 pontos különbséget eredményezett
10/14 19:58
    Back on court!
We continue our campaign in the Hungarian league at 6 pm on Wednesday against PINKK-Pécsi 424, after which there will be a Q&A session with our managing director Zoltán Török
10/13 11:32
    Újra parketten csapatunk!
Szerdán 18 órakor a PINKK-Pécsi 424 ellen folytatjuk a honi bajnokságban, melyet követően szurkolói ankétot is tartunk Török Zoltán ügyvezetőnkkel
10/13 10:52
    Galatasaray and Landes win, Bourges’ game rescheduled again
In France, Basket Landes come away with confident road win, while in Turkey, Galatasaray beat bottom-of-the-table team in a close affair
10/12 13:33
    Győzött a Galatasaray és a Landes, ismét elhalasztották a Bourges meccsét
Franciaországban magabiztos idegenbeli győzelmet aratott a Basket Landes, míg Törökországban szoros meccsen verte a sereghajtót a Galatasaray
10/12 13:28
    Kérdése van? Álljon ki, és tegye fel!
Ügyvezetőnk, Török Zoltán kérésére szurkolói ankétot szervezünk, melyre a szerda esti hazai bajnokit követően kerül sor
10/11 15:47
    Sopron-Szekszárd: Közös megegyezéssel elhalasztva!
A KÉT KLUB KÖZÖS KÖZLEMÉNYE A tegnapi nap folyamán az UNI Győr Mély-Út csapatánál többen is pozitív koronavírus tesztet produkáltak
10/10 13:15
    Ready for a derby!
We are hosting the team of great aspirations, Atomerőmű KSC Szekszárd, that was strengthened before the season in Novomatic Aréna
10/09 17:55
    Rangadóra felkészülve!
Szombaton 18 órakor a szezon előtt alaposan megerősített, nagy terveket szövögető Atomerőmű-KSC Szekszárd csapatát fogadjuk a Novomatic Arénában
10/09 15:45
    Victory in local derby
We managed to top Győr in a local derby in the league after a close first half
10/07 20:06
    Minden jól alakult a szezonnyitón
Sokkal pontosabban kosárlabdáztunk, mint az első fordulóban, a szünet után 18 ponton tartva a győrieket
10/07 19:49


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.