Keresďż˝s:     2021 mďż˝rcius 02. kedd
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14












Visszatérés a Csata ellen


A válogatott szünet után a LUDOVIKA-FCSM Csata együttese ellen folytatjuk bajnoki szereplésünket, mely az utolsó hazai találkozónk lesz az alapszakasz során.

Csapatunk veretlenül áll a tabella élén 17 lejátszott mérkőzéssel, és mivel a jövő héten két közvetlen riválissal, a Szekszárddal, majd a Győrrel is megmérkőzünk azok otthonában, így kedvező eredmények esetén matematikailag is bebiztosíthatjuk az első helyünket a február végi budapesti Magyar Kupa Döntő előtt. Utóbbin szintén a jelenleg 10 győzelem mellett 7 vereséget számláló, ezzel az 5. helyen álló Csata lesz az ellenfelünk a február 24-i negyeddöntőben.
Legutóbb október 3-án, a szezon nyitányán mértük össze erőinket Tursics Krisztián együttesével. Akkor 20 pontos sikert könyvelhettünk el a fővárosban. Egyik gárda sem a teljes keretével állt fel akkor. Nálunk Briann January és Varga Kamilla, a túloldalon Horváth Bernadett és Angyal Barbara hiányzott. Ők most mind pályára léphetnek, nem lesz itt viszont Hayes, aki az ősz folyamán átigazolt a DVTK-hoz. Az amerikai klasszis helyére január közepén találtak új embert. A 186 cm magas amerikai Dejza James az előző két évet Törökországban töltötte, a bemutatkozására ellenünk, most szombaton kerül sor. Szükségük is volt egy magasemberre ahhoz, hogy elérjék céljukat, a legjobb négy közé kerülést.

Csapatunk kedd óta újra komplett csapatedzésekkel készül az előttünk tornyosuló feladatokra, miután mindenki visszatért a válogatottakból. Egyedül Pfeiffer Virág nem tudott a társaival dolgozni, aki térd-sérülést szenvedett juniorjaink bajnokiján. A fiatal játékosra további kivizsgálások várnak.

A szombaton 18 órakor kezdődő találkozó előtt csapat-kapitányunkat, Fegyverneky Zsófiát kérdeztük, akitől megtudhattuk, hogyan lehet egy hosszabb szünet után visszatérni a magas fordulatszámhoz.



A bajnoki nyomon követhető online statisztikai közvetítés formájában a szövetség weboldalán, illetve élő videóképes közvetítés formájában a MindiGO oldalán.

Sopron vs. Csata (bajnoki)

5 mérkőzés / 5 győzelem
454 dobott / 301 kapott pont

Legutóbb - 2020. október 3.

Ludovika-FCSM Csata - Sopron Basket 62-82 (21-12, 20-26, 15-18, 6-26)

Budapest

Ludovika-FCSM Csata: Böröndy V. 3, Mányoky R. 11/6, Lelik R. 22/9, Hayes 19/6, Hegedűs 2 Cs.: Zempare 3, Toman P. 2, Farkas S. -, Gyöngyösi J. -,
Sopron Basket: Fegyverneky 18/9, Williams 4/3, Varga A. 10/3, Brooks 13/3, Határ 2 Cs.: Krajisnik 16, Walker 13/6, Varga S. 3/3, Czukor D. 3/3


- 2021-02-12




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    10! 10! 10!
We decided the outcome of the game in the first half of the Hungarian Cup final, and collected our tenth triumph in the competition! ALUINVENT-DVTK Miskolc - Sopron Basket 56-79 (14-21, 7-25, 20-18, 15-15) Budapest
02/28 21:11
    Itt a tizedik kupa arany!
Csapatunk remek játékkal már az első félidőben eldöntötte a kupa sorsát, majd higgadtan őrizte előnyét az energikusan kosárlabdázó diósgyőriekkel szemben, akik szintén minden dicséretet megérdemelnek
02/28 21:02
    Cup Final – Here we come!
In our second game at the Hungarian Cup we got off to a great start and kept it up until the end to beat Szekszárd and secure a spot in Sunday’s final
02/26 19:22
    Idén is pályára léphetünk az aranyért!
A Magyar Kupa elődöntőjében végig kézben tartottuk az irányítást, és magabiztosan jutottunk be a vasárnapi 19
02/26 19:17
    Kupa elődöntő élőben az interneten
Pénteken 17
02/26 10:14
    We are through to the semi-final
After a pretty close first quarter we managed to overcome Ludovika-FCSM Csata in the Hungarian Cup quarter finals to advance to the next round
02/24 22:23
    Az első feladat teljesítve!
Az első percekben még kerestük a helyünk a Gabányiban, de miután elkaptuk a fonalat, a félidőig eldöntöttük a negyeddöntő sorsát
02/24 22:14
    Another Euroleague bubble in Sopron!
FIBA notified our club about some joyful news, according to which our club is to host one of the Euroleague Quarter-final bubbles based on our excellent application! Managing Director Zoltán Török added: "We work hard to earn lots of things!"
02/23 13:29
    Újabb Euroliga buborék Sopronban!
A FIBA örömteli hírről tájékoztatta klubunkat, miszerint a kiváló pályázatunk alapján klubunk rendezheti az egyik Euroliga Negyeddöntő buborékot! Az elismeréshez Török Zoltán ügyvezetőnk annyit tett hozzá: "Sok mindenért dolgozunk és megdolgozunk!"
02/23 13:16
    Hungarian Cup: Last man standing!
This year's László Killik Women's K&H Hungarian Cup launches on Wednesday at Gabányi Hall in Budapest, in which our quarter finals opponents will be LUDOVIKA-FCSM Csata from 8
02/23 12:44
    Magyar-Kupa: Csak egy maradhat állva!
Szerdán a budapesti Gabányi csarnokban elrajtol az idei Killik László Női K&H Magyar Kupa Döntő, ahol a negyeddöntőben, 20
02/23 12:40
    We received Best Team of the County Award
In 2020 our team earned Best Team of the County Award at our regional newspaper's traditional annual Award Ceremony, which was handed out to our club's representatives before Saturday's derby against Győr
02/22 10:52
    Átvettük a Megye Legjobb Csapata díjat
2020-ban a megyei napilap, a Kisalföld hagyományos díjosztóján csapatunk érdemelte ki a Megye Legjobb Csapata elismerést, melyet szombaton, a Győr elleni rangadó előtt adtak át klubunk képviselőinek
02/22 10:42
    We won the regular season
We weren't sharp and focused enough today, but we managed to win the difficult game against Győr
02/20 20:44
    Küzdelmes meccsen biztosítottuk be az alapszakasz-elsőséget
Hullámzó, de izgalmas mérkőzésen kerekedtünk felül a végjátékban a Győr együttesén
02/20 18:46
    Derby level local duel
We are visiting second-seed UNI Győr Mély-Út, who have been defeated only twice in the league, and currently sit in the spot right behind us on the table
02/19 12:54
    Rangadóvá érett megyei párbaj
Szombaton 17 órakor a bajnokságban csupán két vereséget számláló, a tabellán közvetlenül mögöttünk helyet foglaló UNI Győr Mély-Út otthonába látogatunk
02/19 12:16
    Big third quarter gives us dominant victory over Szekszárd
We took the lead early in the game and held onto it until the end against one of our biggest domestic rivals
02/17 19:46
    Nem hagytunk levegőt a szekszárdiaknak
Kiváló védekezéssel, jó ritmusú támadásokkal egy pillanatra sem adtunk esélyt a szekszárdiaknak, akiket ponton tartottunk
02/17 19:27
    Week of derbies
We are facing our immediate rivals this week, first against Szekszárd, then against Győr on the road
02/16 14:23


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.