Keresés:     2021 szeptember 21. kedd
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14










Idegenben ütötte ki ellenfelét a Sun


Briann January remeklésével sima győzelmet aratott a connecticuti együttes, akiknek ez már zsinórban a tizedik sikerük volt.

Dallas Wings – Connecticut Sun 56-83

5-0-val kezdett a Sun, ezt a lendületet pedig az első negyed végéig meg is tartották, hiszen már ekkor tizenhét egységnyi előnyben voltak a vendégek. A különbség a második etap elején átlépte a húsz pontot is, a nagyszünetig pedig még tovább nyílt az olló a felek között. A fordulás után sem vett vissza Briann January együttese, akik már harminc ponttal is vezettek, a záró tíz percben pedig őrizték ezt az előnyt, így nagyon sima rajt-cél győzelmet arattak, ennek köszönhetően pedig továbbra is őrzik az első helyüket a ligában.

A Connecticut Sunban Briann January közel 26 perc alatt 13 pontot, 1 lepattanót, 3 gólpasszt, 2 szerzett labdát és 1 blokkot tett a közösbe, valamint volt 2 eladott labdája.

A Wings legjobb dobói: Mabrey 16/3, Kuier 10/6, Gray 10/6

A Sun legjobb dobói: B. Jones 18, January 13/9, Hiedeman 13/3

- 2021-09-08




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Győzelemmel zárta az alapszakaszt a Sun és a Lynx
Mindkét WNBA-játékosunk együttese sikerrel hangolt a három nap múlva induló rájátszásra
09/20 09:26
    Introducing: Aby Gaye
Our French center Aby Gaye told us about the beginnings, the main stations of her career so far, and we also got to know that she helps young girls' education in Senegal through a program
09/19 09:50
    Bemutatjuk: Aby Gaye
Francia centerünk, Aby Gaye mesélt nekünk a kezdetekről, pályafutása főbb állomásairól, a soproni tapasztalatairól és azt is megtudtuk, hogy segíti egy programon keresztül Szenegálban a fiatal lányok oktatását
09/19 09:26
    Másodszor is legyőzte a Fevert a Lynx
Napheesa Collier együttese a hazai siker után Indianában is győztesen hagyta el a pályát
09/18 08:34
    We kept up with Prague for one quarter
At the next station of our pre-season games we played in Prague, where we managed to keep up with our fellow Euroleague Women club ZVVZ USK Prague for a single quarter
09/16 18:55
    Egy negyedig tartottuk a lépést a Prágával
Felkészülési mérkőzéseink következő állomásán Csehországban léptünk pályára, ahol a szintén euroligás ZVVZ USK Prága csapatával egy negyeden keresztül tudtuk tartani a lépést
09/16 18:33
    Fantasztikus második félidővel hengerelt a Sun
Briann January együttese a klubcsúcsot jelentő tizenharmadik győzelmét szerezte zsinórban
09/16 08:30
    Jelentős kedvezmény bérleteseinknek!
Szeptember 16-án, csütörtökön megkezdjük bérleteink árusítását a 2021/2022-es szezonra, melyeket változatlan áron, 20 ezer forintért bocsájtunk szurkolóink rendelkezésére
09/13 20:38
    Hullámzó mérkőzést nyert a Lynx
Napheesa Collier együttese vezetett tizenhat ponttal is, az utolsó negyedet mégis hátrányból kezdte, végül azonban fontos győzelmet aratott
09/13 08:45
    Nagy rangadót nyert idegenben a Sun
Briann January együttese Phoenixbe utazott, ahol a két leghosszabb aktív győzelmi sorozattal rendelkező gárda csapott össze
09/12 07:56
    Zsófia Fegyverneky received her third diploma
On Friday in the Swiss FIBA headquarters, at the Patrick Baumann Basketball House the graduates of the TIME-OUT 2
09/11 14:39
    Harmadik diplomáját vehette át Fegyverneky Zsófia
Pénteken, a FIBA svájci központjában, a Patrick Baumann Kosárlabda Házban vehették át diplomáikat, a nemzetközi szövetség TIME-OUT 2
09/11 14:30
    Hazai pályán tudott újra nyerni a Lynx
Egy rendkívül kiélezett első félidő után a harmadik negyedben harminc pontot dobva döntötte el a találkozó sorsát a minnesotai együttes
09/11 07:34
    We played well down the stretch in the memorial game in Győr
Compared to Tuesday's game besides Jeca who suffers from a minor leg injury we were also missing Zsófi Fegyverneky from the line-up due to her FIBA graduation ceremony, but with a great fourth quarter showing we came away with a win from Győr who were also missing some players at the Ákos Fűzy-Péter Tapodi Memorial Game
09/10 20:07
    Jól hajráztunk a győri emlékmérkőzésen
A keddi mérkőzéshez képest a kisebb lábsérüléssel bajlódó Jeca mellett ezúttal a FIBA diplomaátadó miatt Fegyverneky Zsófi sem állt vezetőedzőnk rendelkezésére, de egy elsöprő negyedik negyeddel 13 pontos győzelmet arattunk a szintén tartalékos győriek otthonában, a Fűzy Ákos-Tapodi Péter emlékmérkőzésen
09/10 19:51
    Domináns győzelmet aratott a Sun
Már az első negyedben eldöntötték a találkozót Briann Januaryék, akik így továbbra is vezetik a bajnokságot
09/10 07:53
    Vezetőedzőnk a felkészülésről
Az edzőmérkőzések beindulásával vezetőedzőnket, Gáspár Dávidot kérdeztük a felkészülés folyamatáról
09/09 19:52
    Véget ért a Lynx győzelmi sorozata
Napheesa Collier együttese Las Vegasban szenvedett vereséget, ezzel pedig kicsúszott a rájátszásban még pályaelőnyt jelentő negyedik pozícióból
09/09 08:22
    Physical trainer from Slovenia joins coaching staff
At the game against Cegléd many of you might have noticed a new professional, who is none other than Filip Stepisnik
09/08 19:50
    Szlovén erőnléti edzővel erősödött stábunk
A Cegléd elleni mérkőzésen bizonyára sokaknak feltűnt a kispadunknál egy új szakember, aki nem más, mint Filip Stepisnik
09/08 18:49


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.