Vandersloot Courtney ismét sikerhez vezette csapatát, miután a csarnokban felavatták a tavalyi bajnoki címnek emléket állító zászlót, a játékosok pedig megkapták bajnoki gyűrűiket.
Chicago Sky – Indiana Fever 95-90
Jól kezdett a Chicago, bő négy perc alatt már 11-2-re vezettek, ekkor azonban összekapta magát az Indy, és nem sokkal később már ki is egyenlítettek. A vezetést azonban nem tudták átvenni, 21-20 után egy 7-2-es futással zárta az első játékrészt a Sky. A második etapban újra magára talált a Fever, a negyed közepén pedig újra döntetlen állást mutatott az eredményjelző, sőt, a Fever a vezetést is átvette. Ekkor még vissza tudott vágni a szeles város csapata, azonban a félidőre hétpontos indianai vezetéssel vonultak a felek. A térfélcsere után hamar kiegyenlített a Chicago, ettől kezdve pedig fej-fej mellett haladtak a csapatok, hol az egyik, hol a másik fél járt egy kicsivel előrébb, a záró etapra fordulva azonban öt egységgel újra a hazaiak vezettek. A negyedik felvonás sem hozott nagy változásokat, mindkét csapat keményen küzdött, de egyik együttes sem tudott két kosárnál nagyobb előnyt kiépíteni. A végjátékban jobban bírta a nyomást a büntetőknél a Sky, így végül ők örülhettek a dudaszó pillanatában.
A Chicago Sky-ban Vandersloot Courtney kezdőként 27 perc alatt 14 pontot, 6 lepattanót, 7 gólpasszt, 3 szerzett labdát és 3 blokkot jegyzett, valamint volt 2 eladott labdája és egy személyi hibája.
A Sky legjobb dobói: Parker 16/3, Stevens 15/3, Vandersloot 14/3, Quigley 12, Copper 12, Evans 10/6
A Fever legjobb dobói: K. Mitchell 25/6, Vivians 17/9, Henderson 13/9, Engstler 11/3, Egbo 10