Keresés:     2022 július 01. péntek
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14










Ezi Magbegor szép teljesítménnyel tért vissza a pályára


Jó játékkal hagyta maga mögött betegségét fiatal centerünk, csapata azonban vereséget szenvedett.

Vandersloot Courtney ezúttal a szokásosnál visszafogottabb volt, de ez is elég volt a Sky győzelméhez. Brittney Sykes ponterős játéka ellenére ismét kikapott a Sparks.

Chicago Sky – Washington Mystics 91-82

A mérkőzés első perceiben fej-fej mellett haladtak a csapatok, 18-14-es vezetés után azonban robbantott a Sky, és 9 ponttal elhúzott. Ezután a második etapban kiegyenlített a Mystics, a vezetést azonban nem tudta átvenni, de félidőig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Ekkor két ponttal ismét a Sky járt előrébb. A fordulás után többször volt tíz pont körüli előnyben is a Sky, a záró etapra pedig tizenegy pontos chicagói vezetéssel érkeztek meg a felek. A negyed elején már tizenhéttel si vezetett Vandersloot Courtney együttese, és bár az utolsó percekben többször is bejött tíz pont alá a fővárosi gárda, a Sky már nem engedte ki a kezéből a vezetést, és megszerezte a győzelmet.

A Chicago Sky-ban Vandersloot Courtney kezdőként 21 perc alatt 8 pontot, 6 gólpasszt és egy szerzett labdát jegyzett, valamint volt egy eladott labdája és egy személyi hibája.

A Sky legjobb dobói: Copper 15/3, Meesseman 13, Parker 12/6, Evans 12/6

A Mystics legjobb dobói: Hawkins 21/3, Hines-Allen 13/3,

Phoenix Mercury – Los Angeles Sparks 81-74

Az első negyed itt is szorosan indult, egy-egy pont volt a különbség hol az egyik, hol a másik fél javára, ám a nyitó játékrész végén egy futással nagyobb előnyben került a Mercury. Erre azonban rögtön jött a válasz a túloldalon, és szűk egy perccel a vége előtt ismét a Sparks vezetett, azonban az utolsó percben négy pontot is szerzett a phoenixi együttes, és ismét előnybe került. Ezt a három pontos különbséget meg tudták tartani az arizonaiak a félidőre is, a harmadik negyed közepén aztán ismét utolérte, sőt meg is előzte ellenfelét Brittney Sykes együttese. Ezután a játékrész végéig 1-3 pont között alakult a differencia a felek között, az utolsó felvonásnak pedig egy pontos los angeles-i vezetéssel veselkedtek neki a csapatok. Itt már szinte végig a Mercury volt jobb helyzetben, ám az utolsó percekre is mindössze négypontos vezetéssel érkeztek meg, a végjátékban pedig jobban célzott a Mercury, és megnyerte a találkozót.

A Los Angeles Sparksban Brittney Sykes csereként 27 perc alatt 14 pontot, 4 lepattanót, 3 gólpasszt és egy szerzett labdát ért el, emellett pedig volt 3 eladott labdája és 3 személyi hibája.

A Mercury legjobb dobói: Diggins-Smith 29/9, Taurasi 19/9, DeShields 11/3, Peddy 10/3

A Sparks legjobb dobói: N. Ogwumike 19, Sykes 14/9, Carter 10

Seattle Storm – Connecticut Sun 86-93

Már az első negyedben közelítette a tíz pontot a Storm előnye, a második felvonásnak azonban hat egységnyi vezetéssel fogtak neki a felek. A második negyedben csak idő kérdése volt, hogy a Seattle eléri-e a két számjegyű vezetést, a játékrész felénél pedig ez sikerült is. Sőt, egy ponton már tizennéggyel is „ment” a Storm, ám másfél perccel a nagyszünet előtt megint csak három volt a különbség az észak-nyugatiak javára, sőt, a nagyszünetben már csak egy egységgel jártak előrébb. A fordulás után ismét Ezi Magbegor együttese kapta el a fonalat, és újra felépített egy tízpontos előnyt, ebből azonban a záró etapra csak hat maradt meg. Bő egy perc alatt ledolgozta hátrányát a Sun a negyedik felvonás elején, majd a vezetést is átvette. Innentől már nem néztek hátra, fokozatosan távolodtak el a seattle-iektől, vezettek már tizenhárommal is, és bár a Storm megint fel tudott zárkózni négy pontra, közelebb már nem jutottak, így végül a connecticuti gárda nyerte a találkozót.

A Seattle Stormban Ezi Magbegor kezdőként 29 perc alatt 19 pontot, 7 lepattanót, 3 gólpasszt, 2 szerzett labdát és 3 blokkot tett a közösbe, azonban 6 személyi hibával kipontozódott.

A Storm legjobb dobói: Magbegor 19/3, Bird 17/15, Loyd 16/3, Stewart 12/3

A Sun legjobb dobói: J. Jones 25/3, Bonner 21/9, B. Jones 21, Carrington 12/6

- 2022-06-06




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Vandersloot Courtney újabb meccsnyerő dobásával győzött a Sky
Irányítónk együttese szinte végig vezetett a Minnesota elleni találkozón, a döntés azonban így is az utolsó támadásra maradt
06/29 10:37
    Dávid Gáspár: 2025!
It is for certain that the months of the summer will not pass by without important decisions regarding the future of our club either
06/27 17:45
    Gáspár Dávid 2025-ig hosszabbított
Most már biztos, hogy a nyári hónapok sem telnek el fontos, a jövőbe mutató bejelentés nélkül csapatunk háza táján
06/27 17:11
    Már a félidőre eldöntötte a Sky a „sopronos” rangadót
Vandersloot Courtney együttese már a nagyszünetre huszonkilenc pontos előnyt épített ki a Brittney Sykes-szal felálló Los Angeles Sparks ellen, így a második félidőben pihentethették a fontosabb játékosaikat, Ezi Magbegor és a Seattle Storm pedig sokáig szoros találkozón szintén győzelmet ünnepelhetett
06/24 09:23
    A WNBA történetének legnagyobb fordításával nyert a Sky
Vandersloot Courtney együttese már az első negyedben komoly hátrányba került, amelyet irányítónk vezetésével sikerült ledolgoznia, és száz pont fölé jutva óriási győzelmet aratott a ligaelső ellen, a Brittney Sykes-t ismét a kezdőben tudó Los Angeles Sparks pedig körömrágós végjátékban győzte le fővárosi ellenfelét
06/22 13:43
    Megint nyert a Storm
Ezi Magbegor együttese a New Yorkot fektette két vállra, míg Vandersloot Courtney és a Chicago Sky egylabdás meccset bukott, a Los Angeles Sparks pedig Brittney Sykes jó jétéka ellenére szenvedett vereséget
06/20 11:39
    Hosszabbításban szerezte meg a győzelmet a Sky
Vandersloot Courtney együttese az Atlantát gyűrte le ráadásban hazai pályán, míg Ezi Magbegor és a Seattle Storm ezúttal alulmaradt
06/18 12:48
    Megint nagy csatát nyert a Storm
Ezi Magbegor együttese a második félidőben teljesen eltüntette a nagyszünetig összeszedett hátrányát, és megnyerte a mérkőzést
06/16 13:14
    Újabb thrillert nyert a Sky
Vandersloot Courtney az utolsó másodpercben egy meccsnyerő triplával koronázta meg fantasztikus teljesítményét a New York elleni mérkőzésen, Ezi Magbegor pedig a Dallas legyőzésénél vállalt kulcsszerepet
06/13 09:24
    Újabb vereségbe szaladt bele a Sparks
Brittney Sykes együttese az első negyedben még tudta tartani a lépést ellenfelével, ezután azonban érvényesítette a papírformát a nevadai gárda, és megnyerte a találkozót
06/12 10:34
    Egylabdás meccset nyert idegenben a Sky és a Storm is
Vandersloot Courtney együttese Connecticutban győzte le a Sunt, míg Ezi Magbegor és a Storm Dallasban múlta felül a Wingst
06/11 09:53
    Nem tudták végigcsinálni
Tetemes hátrányt dolgozott le a második félidőben a Chicago, a döntő dobás azonban kimaradt, így a fordítás nem sikerült Vandersloot Courtney együttesének
06/09 10:19
    Hullámzó meccset nyert a Storm
Ezi Magbegor ismét jól játszott, teljesítményét pedig győzelemmel koronázta meg
06/08 10:03
    Ezi Magbegor szép teljesítménnyel tért vissza a pályára
Jó játékkal hagyta maga mögött betegségét fiatal centerünk, csapata azonban vereséget szenvedett
06/06 14:40
    Brittney Sykes vezette győzelemre a Los Angeles-t
Új játékosunk a hét eleji mérkőzésen extra dobóformát fogott ki, ezzel győzelemhez segítve csapatát
06/04 08:05
    Önkénteseket keresünk az U20 Európa bajnokságra!
Július 8-16
05/30 17:40
    Egylabdás mérkőzést nyert a Sparks
Brittney Sykes együttese többször is vezetett nagyobb különbséggel, leszakítani azonban nem tudta ellenfelét, így szoros végjátékban csikarta ki a győzelmet
05/30 09:23
    Kikapott a listavezetőtől a Sky
Vandersloot Courtney ismét jól játszott, azonban ez a teljesítmény most nem ért győzelmet
05/29 09:04
    Ezúttal elbukta a pontháborút a Sparks
Tizenöt pontos hátrányból állt fel Brittney Sykes csapata, de az utolsó lépést már nem tudta megtenni, és végül vereséget szenvedett
05/28 10:02
    Pontgazdag meccset nyert a Sparks
Brittney Sykes hasznos játékkal vette ki a részét a sikerből
05/26 08:41


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkûl.