Keresés:     2022 június 30. csütörtök
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14










Megint nagy csatát nyert a Storm


Ezi Magbegor együttese a második félidőben teljesen eltüntette a nagyszünetig összeszedett hátrányát, és megnyerte a mérkőzést.

Minnesota Lynx – Seattle Storm 79-81

Jobban kezdte az első játékrészt a Storm, elszakadni azonban nem tudott ellenfelétől, a minnesotaiak pedig nem csak utolérték őket, de egy nagy 9-0-s futással meg is fordították a találkozót az első negyed végére, amikor is öt egységgel vezettek. A második felvonás elején még próbált közelíteni a seattle-i együttes, a Lynx-nek azonban mindenre volt válasza, sőt, tovább növelte a különbséget, a negyed közepén már a két számjegyű előnyt közelítették, majd el is érték azt egy triplával. Innentől kezdve a Storm kapaszkodott, de felváltva estek a kosarak, ha a Seattle közelebb jött, a Minnesota válaszolt, az utolsó kosarat viszont a vendégek szerezték, így hétpontos minnesotai vezetéssel vonultak a csapatok a nagyszünetre. A fordulás után Ezi Magbegor és a Seattle Storm percei következtek – centerünk szerezte a félidő első kosarát, majd több jó védekezéssel is hozzájárult ahhoz, hogy csapata Breanna Stewart 2+1-es akciója után a vezetést is megszerezze. Innentől fej-fej mellett haladtak a csapatok, Ezi Magbegornak pedig továbbra is nagy szerepe volt abban, hogy együttese őrizni tudja előnyét. Az utolsó másodpercekben azonban ismét a minnesotaiak örülhettek, a negyedik negyed előtt két ponttal jártak előrébb. A záró etap elején ismét a Lynx szerzett kosarat, azonban a Storm tartotta magát, a fordulópontot pedig megint Ezi jelentette, aki előbb labdát szerzett, majd gólpasszt adott, amelyből Epiphanny Prince dobott egy triplát. Ekkor kettővel ment a Storm, és innentől a Minnesotának kellett futni az eredmény után. Az utolsó percekben többször is vezetett öt ponttal a Seattle, a végjátékba azonban döntetlen állással érkeztek meg a felek, a kegyelemdöfést pedig Breanna Stewart középtávolija jelentette, ezzel megnyerte a mérkőzést a Storm.

A Seattle Stormban Ezi Magbegor kezdőként 28 perc alatt 9 pontot, 6 lepattanót, egy gólpasszt, egy szerzett labdát és egy blokkot ért el, valamint volt egy eladott labdája és 5 személyi hibája.

A Lynx legjobb dobói: McBride 20/6, Shepard 12, Milic 11, Powers 10

A Storm legjobb dobói: Stewart 29/3, Prince 15/15, Loyd 14/9, Magbegor 9/3


- 2022-06-16




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Vandersloot Courtney újabb meccsnyerő dobásával győzött a Sky
Irányítónk együttese szinte végig vezetett a Minnesota elleni találkozón, a döntés azonban így is az utolsó támadásra maradt
06/29 10:37
    Dávid Gáspár: 2025!
It is for certain that the months of the summer will not pass by without important decisions regarding the future of our club either
06/27 17:45
    Gáspár Dávid 2025-ig hosszabbított
Most már biztos, hogy a nyári hónapok sem telnek el fontos, a jövőbe mutató bejelentés nélkül csapatunk háza táján
06/27 17:11
    Már a félidőre eldöntötte a Sky a „sopronos” rangadót
Vandersloot Courtney együttese már a nagyszünetre huszonkilenc pontos előnyt épített ki a Brittney Sykes-szal felálló Los Angeles Sparks ellen, így a második félidőben pihentethették a fontosabb játékosaikat, Ezi Magbegor és a Seattle Storm pedig sokáig szoros találkozón szintén győzelmet ünnepelhetett
06/24 09:23
    A WNBA történetének legnagyobb fordításával nyert a Sky
Vandersloot Courtney együttese már az első negyedben komoly hátrányba került, amelyet irányítónk vezetésével sikerült ledolgoznia, és száz pont fölé jutva óriási győzelmet aratott a ligaelső ellen, a Brittney Sykes-t ismét a kezdőben tudó Los Angeles Sparks pedig körömrágós végjátékban győzte le fővárosi ellenfelét
06/22 13:43
    Megint nyert a Storm
Ezi Magbegor együttese a New Yorkot fektette két vállra, míg Vandersloot Courtney és a Chicago Sky egylabdás meccset bukott, a Los Angeles Sparks pedig Brittney Sykes jó jétéka ellenére szenvedett vereséget
06/20 11:39
    Hosszabbításban szerezte meg a győzelmet a Sky
Vandersloot Courtney együttese az Atlantát gyűrte le ráadásban hazai pályán, míg Ezi Magbegor és a Seattle Storm ezúttal alulmaradt
06/18 12:48
    Megint nagy csatát nyert a Storm
Ezi Magbegor együttese a második félidőben teljesen eltüntette a nagyszünetig összeszedett hátrányát, és megnyerte a mérkőzést
06/16 13:14
    Újabb thrillert nyert a Sky
Vandersloot Courtney az utolsó másodpercben egy meccsnyerő triplával koronázta meg fantasztikus teljesítményét a New York elleni mérkőzésen, Ezi Magbegor pedig a Dallas legyőzésénél vállalt kulcsszerepet
06/13 09:24
    Újabb vereségbe szaladt bele a Sparks
Brittney Sykes együttese az első negyedben még tudta tartani a lépést ellenfelével, ezután azonban érvényesítette a papírformát a nevadai gárda, és megnyerte a találkozót
06/12 10:34
    Egylabdás meccset nyert idegenben a Sky és a Storm is
Vandersloot Courtney együttese Connecticutban győzte le a Sunt, míg Ezi Magbegor és a Storm Dallasban múlta felül a Wingst
06/11 09:53
    Nem tudták végigcsinálni
Tetemes hátrányt dolgozott le a második félidőben a Chicago, a döntő dobás azonban kimaradt, így a fordítás nem sikerült Vandersloot Courtney együttesének
06/09 10:19
    Hullámzó meccset nyert a Storm
Ezi Magbegor ismét jól játszott, teljesítményét pedig győzelemmel koronázta meg
06/08 10:03
    Ezi Magbegor szép teljesítménnyel tért vissza a pályára
Jó játékkal hagyta maga mögött betegségét fiatal centerünk, csapata azonban vereséget szenvedett
06/06 14:40
    Brittney Sykes vezette győzelemre a Los Angeles-t
Új játékosunk a hét eleji mérkőzésen extra dobóformát fogott ki, ezzel győzelemhez segítve csapatát
06/04 08:05
    Önkénteseket keresünk az U20 Európa bajnokságra!
Július 8-16
05/30 17:40
    Egylabdás mérkőzést nyert a Sparks
Brittney Sykes együttese többször is vezetett nagyobb különbséggel, leszakítani azonban nem tudta ellenfelét, így szoros végjátékban csikarta ki a győzelmet
05/30 09:23
    Kikapott a listavezetőtől a Sky
Vandersloot Courtney ismét jól játszott, azonban ez a teljesítmény most nem ért győzelmet
05/29 09:04
    Ezúttal elbukta a pontháborút a Sparks
Tizenöt pontos hátrányból állt fel Brittney Sykes csapata, de az utolsó lépést már nem tudta megtenni, és végül vereséget szenvedett
05/28 10:02
    Pontgazdag meccset nyert a Sparks
Brittney Sykes hasznos játékkal vette ki a részét a sikerből
05/26 08:41


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkûl.