Keresés:     2022 július 01. péntek
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14










Hosszabbításban szerezte meg a győzelmet a Sky


Vandersloot Courtney együttese az Atlantát gyűrte le ráadásban hazai pályán, míg Ezi Magbegor és a Seattle Storm ezúttal alulmaradt.

Connecticut Sun – Seattle Storm 82-71

A feldobás után azonnal betalált a Sun, majd meg is duplázta előnyét, ekkor azonban felébredt a Storm, és egy 11-0-t repesztett. Ezután megint a Connecticut percei következtek, egy 7-2-es periódussal visszajöttek egy kosárra, majd sokáig üldözték a Seattle-t, akik egy pontnál közelebb sosem engedték ellenfelüket. Egészen a kilencedik percig, amikor is ki tudott egyenlíteni a Sun, sőt, a vezetést is átvette. Az utolsó akcióban pedig Briann January passzolt Ezi Magbegorhoz, aki könnyedén értékesítette az üres ziccert, így kétpontos connecticuti vezetéssel ért véget az első negyed. A második felvonás elején elhúzott a Sun, már kilenc ponttal is jártak előrébb, innen azonban hiába zárkózott többször is kettőre a Storm, a félidőben a mérkőzés addigi legnagyobb különbségével, tíz ponttal vezettek a hazaiak. A térfélcsere után elkapta a fonalat a Storm, és négy perc alatt egy 14-3-as futást mutattak be, amellyel megint átvették a vezetést. Innentől a játékrész végéig váltott vezetéssel haladtak a felek, amelyből a negyed végén a Storm jött ki jobban, két ponttal járt ekkor előrébb Ezi Magbegor együttese. A záró etep közepéig tudta tartani pozícióját a Storm, ekkor azonban egy triplával megint átvette a vezetést a Sun, sőt, már tizennégy egységgel is jártak előrébb, a végén azonban egy újabb hármassal valamelyest kozmetikázott a seattle-i együttes, de így is vereséget szenvedtek.

A Seattle Stormban Ezi Magbegor kezdőként 30 perc alatt 12 pontot, 3 lepattanót, 2 gólpasszt és egy szerzett labdát ért el, valamint volt egy eladott labdája és 4 személyi hibája.

A Sun legjobb dobói: Bonner 20/6, B. Jones 19, J. Jones 17/3, Thomas 10

A Storm legjobb dobói: Stewart 19/9, Bird 14/12, Magbegor 12

Chicago Sky – Atlanta Dream 106-100 – hosszabbítás után

Az első percekben fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd egy triplával lépéselőnybe került a Dream. Ezután két gyors kosárral kiegyenlített a Sky, innentől pedig üldözték a vendég csapatot, bő két perccel a negyed vége előtt pedig a vezetést is átvették, igaz a dudaszó pillanatában már újfent a az atlantai gárda ment egy ponttal. A második felvonás elején előbb átvette a vezetést, majd fokozatosan növelte előnyét a Chicago, a negyed közepén már nyolc pont volt a különbség a felek között. Ezután többször is közelebb jött a Dream, utolérni azonban nem tudta ellenfelét, sőt, a nagyszünet előtt már tizenhattal is vezetett Vandersloot Courtney együttese, a félidőre pedig tizennégy egységnyi fórral vonulhatott a szeles város csapata. A harmadik játékrészben többször is a húszat közelítette a chicagói előny, a negyed utolsó percére azonban két pontra zárkózott az Atlanta, a negyedik felvonásnak pedig hatpontos hazai előnnyel vágtak neki a felek. A rendes játékidő utolsó tíz percében végig ott lihegett a Sky nyakában a Dream, fél perccel a vége előtt pedig két büntetővel ki is egyenlítettek az atlantaiak, sőt, a vezetést is átvették. Kahleah Copper büntetőjével egalizált a Chicago, a túloldalon pedig mindkét kísérlet kimaradt, így jöhetett a hosszabbítás! A ráadásban egy 8-2-es futással indított Vandersloot Courtney csapata, azonban 101-99-nél megint csak két ponttal jártak előrébb, így a legjobbkor jött Azurá Stevens triplája, amellyel eldöntötték a találkozót, majd két büntetővel végleg le is zárták.

A Chicago Sky-ban Vandersloot Courtney kezdőként 28 perc alatt 11 pontot, 6 lepattanót, 4 gólpasszt és 2 szerzett labdát jegyzett, emellett pedig volt 4 eladott labdája, és 6 személyi hibával kipontozódott.

A Sky legjobb dobói: Copper 23/9, Quigley 17/9, Meesseman 17/3, Stevens 15/9, Gardner 15/9, Vandersloot 11/3

A Dream legjobb dobói: Durr 21/3, McDonald 20/6, Howard 16/6, Parker 16, Slocum 10/6

- 2022-06-18




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Vandersloot Courtney újabb meccsnyerő dobásával győzött a Sky
Irányítónk együttese szinte végig vezetett a Minnesota elleni találkozón, a döntés azonban így is az utolsó támadásra maradt
06/29 10:37
    Dávid Gáspár: 2025!
It is for certain that the months of the summer will not pass by without important decisions regarding the future of our club either
06/27 17:45
    Gáspár Dávid 2025-ig hosszabbított
Most már biztos, hogy a nyári hónapok sem telnek el fontos, a jövőbe mutató bejelentés nélkül csapatunk háza táján
06/27 17:11
    Már a félidőre eldöntötte a Sky a „sopronos” rangadót
Vandersloot Courtney együttese már a nagyszünetre huszonkilenc pontos előnyt épített ki a Brittney Sykes-szal felálló Los Angeles Sparks ellen, így a második félidőben pihentethették a fontosabb játékosaikat, Ezi Magbegor és a Seattle Storm pedig sokáig szoros találkozón szintén győzelmet ünnepelhetett
06/24 09:23
    A WNBA történetének legnagyobb fordításával nyert a Sky
Vandersloot Courtney együttese már az első negyedben komoly hátrányba került, amelyet irányítónk vezetésével sikerült ledolgoznia, és száz pont fölé jutva óriási győzelmet aratott a ligaelső ellen, a Brittney Sykes-t ismét a kezdőben tudó Los Angeles Sparks pedig körömrágós végjátékban győzte le fővárosi ellenfelét
06/22 13:43
    Megint nyert a Storm
Ezi Magbegor együttese a New Yorkot fektette két vállra, míg Vandersloot Courtney és a Chicago Sky egylabdás meccset bukott, a Los Angeles Sparks pedig Brittney Sykes jó jétéka ellenére szenvedett vereséget
06/20 11:39
    Hosszabbításban szerezte meg a győzelmet a Sky
Vandersloot Courtney együttese az Atlantát gyűrte le ráadásban hazai pályán, míg Ezi Magbegor és a Seattle Storm ezúttal alulmaradt
06/18 12:48
    Megint nagy csatát nyert a Storm
Ezi Magbegor együttese a második félidőben teljesen eltüntette a nagyszünetig összeszedett hátrányát, és megnyerte a mérkőzést
06/16 13:14
    Újabb thrillert nyert a Sky
Vandersloot Courtney az utolsó másodpercben egy meccsnyerő triplával koronázta meg fantasztikus teljesítményét a New York elleni mérkőzésen, Ezi Magbegor pedig a Dallas legyőzésénél vállalt kulcsszerepet
06/13 09:24
    Újabb vereségbe szaladt bele a Sparks
Brittney Sykes együttese az első negyedben még tudta tartani a lépést ellenfelével, ezután azonban érvényesítette a papírformát a nevadai gárda, és megnyerte a találkozót
06/12 10:34
    Egylabdás meccset nyert idegenben a Sky és a Storm is
Vandersloot Courtney együttese Connecticutban győzte le a Sunt, míg Ezi Magbegor és a Storm Dallasban múlta felül a Wingst
06/11 09:53
    Nem tudták végigcsinálni
Tetemes hátrányt dolgozott le a második félidőben a Chicago, a döntő dobás azonban kimaradt, így a fordítás nem sikerült Vandersloot Courtney együttesének
06/09 10:19
    Hullámzó meccset nyert a Storm
Ezi Magbegor ismét jól játszott, teljesítményét pedig győzelemmel koronázta meg
06/08 10:03
    Ezi Magbegor szép teljesítménnyel tért vissza a pályára
Jó játékkal hagyta maga mögött betegségét fiatal centerünk, csapata azonban vereséget szenvedett
06/06 14:40
    Brittney Sykes vezette győzelemre a Los Angeles-t
Új játékosunk a hét eleji mérkőzésen extra dobóformát fogott ki, ezzel győzelemhez segítve csapatát
06/04 08:05
    Önkénteseket keresünk az U20 Európa bajnokságra!
Július 8-16
05/30 17:40
    Egylabdás mérkőzést nyert a Sparks
Brittney Sykes együttese többször is vezetett nagyobb különbséggel, leszakítani azonban nem tudta ellenfelét, így szoros végjátékban csikarta ki a győzelmet
05/30 09:23
    Kikapott a listavezetőtől a Sky
Vandersloot Courtney ismét jól játszott, azonban ez a teljesítmény most nem ért győzelmet
05/29 09:04
    Ezúttal elbukta a pontháborút a Sparks
Tizenöt pontos hátrányból állt fel Brittney Sykes csapata, de az utolsó lépést már nem tudta megtenni, és végül vereséget szenvedett
05/28 10:02
    Pontgazdag meccset nyert a Sparks
Brittney Sykes hasznos játékkal vette ki a részét a sikerből
05/26 08:41


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkûl.