Ezi Magbegor ismét hasznos játékkal járult hozzá csapata győzelméhez.
Seattle Storm – Indiana Fever 73-57
Az első negyed közepéig fej-fej mellett haladtak a csapatok, utána azonban egy 10-0-s futással előnybe került a Storm, az itt kiépített különbséget pedig a játékrész végéig meg is tudták tartani. Ezi Magbegor 2+1-es akciójával indult a második felvonás, ezzel pedig már tíz egységnyi előnyben volt a Seattle, majd egészen öt pontig zárkózott a Fever. Ezután a következő percekben arról szólt a mérkőzés, hogy a Storm próbált nagyobb előnyt kiépíteni, a Fevernek azonban mindig volt válasza, a félidő végére azonban elkapta a fonalat Ezi Magbegor együttese, és húsz pont körüli vezetésre tett szert. Újabb indianai felzárkózási kísérlettel indult a harmadik etap, amelynek Ezi közeli kosara vetett véget, ezzel pedig elindult egy újabb seattle-i futás, amellyel visszaállították a félidei különbséget, szintén centerünk pontjainak köszönhetően. Sőt, a játékrész vége előtt már a harminc egységet közelítette a Storm előnye, a záró etapnak azonban így is huszonegy pontos Storm-vezetéssel vágtak neki a felek. Bár a záró etapban némileg tudott kozmetikázni az eredményen a Fever, a hazaiak győzelme egy percig sem forgott már veszélyben.
A Seattle Stormban Ezi Magbegor kezdőként 23 perc alatt 11 pontot, 7 lepattanót, 2 gólpasszt, és 2 blokkot ért el, valamint volt 2 eladott labdája és 4 személyi hibája is.
A Storm legjobb dobói: Stewart 20/6, Magbegor 11, Williams 10
A Fever legjobb dobói: Egbo 14, Smith 9/3
Dallas Wings – Los Angeles Sparks 89-97
A Los Angeles Sparksban Brittney Sykes nem lépett pályára.